Talán már júniusban mehetnek a vitorlásversenyek

Talán már júniusban mehetnek a vitorlásversenyek

A koronavírus az egész világot felforgatta, így a vitorlás élet is pihenőpályára kényszerült. Az 52. Kékszalag sorsáról egyelőre még nem született döntés. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke orvosi hivatásából kifolyólag több oldalról is frontvonalba került a járvánnyal szemben. A hunsail.hu Kollár Lajost kérdezte a kialakult helyzetről és a lehetséges forgatókönyvekről.

Látva a vírus lefolyását, azt tudjuk, hogy Kínában december közepén kezdődött és március elején már nem történt új megbetegedés, tehát azt lehet mondani, hogy 3-3,5 hónap alatt lezajlott ez a járvány, nálunk februárban kezdődött, tehát én azt valószínűsítem, hogy május vége felé a járvány megszűnhet. Úgy gondolom, hogy júniusban lassan visszatérhet az élet a régi kerékvágásba, tehát szerintem júniusban már lehet versenyt rendezni – ezt válaszolta Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a hunsail.hu kérdésére, amely azt firtatta, hogy hogyan fogja túlélni a balatoni vitorlázás a veszélyhelyzetet.

Nyilvánvalóan kisebb versenyekről lehet csak szó, a nagyobb előkészületeket igénylő versenyeket – elsősorban a Kékszalagot – mindenképpen halasztani kell- tette hozzá az elnök.

A hunsail.hu által készített interjúban arra is keresik a választ, hogy megtorpanhat-e az elmúlt pár évben látványos felfutást mutató magyar vitorlázás , de arra is választ kaphatunk, hogy hogyan fogja túlélni a balatoni vitorlázás a veszélyhelyzetet. A teljes írás itt olvasható.

Kiemelt kép: programturizmus.hu

Kapcsolódó

A Művészetek Völgye Eventex Sustainability díjat nyert

Nemzetközi elismerésben részesült a Művészetek Völgye: az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja elnye
Elolvasom

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy
Elolvasom

Új, kitáblázott kerékpáros útvonal a Balaton-felvidéken, BalatonBike365 Port nyílt Vigántpetenden

Bemutatkozott a BalatonBike365 úthálózat mintegy 70 kilométeres új kerékpáros útvonala a Balaton-felvidéken
Elolvasom