Megkezdődött a dél-balatoni Berek Világa Látogatóközpont megépítése

Megkezdődött a dél-balatoni Berek Világa Látogatóközpont megépítése

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból – közölte Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) vezetője az MTI-vel.

Az igazgató elmondta, a beruházás során megépül egy 200 négyzetméteres épület, amelyben interaktív kiállítás, gyerekfoglalkoztató és irodák kapnak helyet. A látogatóközpont építését a jövő év közepéig kell befejezni.
Puskás Zoltán jelezte, további fejlesztéseket terveznek, a folytatáshoz – tanösvény kialakításához, lápon elhelyezett pallósor kiépítéséhez és infromációs táblák kihelyezéséhez – ismét támogatásért fognak pályázni.
A nemzeti park közleménye szerint a Berek Világa Látogatóközpont indító projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési társfinanszírozással valósul meg.
A projekt célja a hazai Natura 2000 ökológiai hálózat ismertségének és társadalmi elfogadottságának javítása. Az új látogatóközpont a “megvédve bemutatni” elv szerint, a környezet terhelése nélkül fogja megismertetni a dél-balatoni térség élőhelyeit, sajátosságait, szezon- és időjárás-független programot kínálva.

Forrás: mti.hu
Fotó: pecasgabor@gmail.com

Kapcsolódó

Vadnai Jonatán világbajnok: aranyérmet nyert az írországi ILCA 7-es világbajnokságon

Történelmi magyar sikert hozott az írországi ILCA 7-es vitorlázó-világbajnokság: a Dublini-öbölben megrende
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom