Megnyugtatóan tiszta a Balaton vize

Megnyugtatóan tiszta a Balaton vize

Már a tavalyi évben is 229 vizsgált strand 94 százaléka kapott kiváló vagy jó minősítést a hazai szabadvízi fürdőhelyek közül az Európai Unió értékelési rendszere szerint, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella elmondta, hogyan tettek idén további intézkedéseket azért, hogy a Balaton vízminősége továbbra is kifogástalan maradjon.

 

Az Infostart.hu. beszámolójából továbbá azt is megtudhatjuk, hogy a hőség nem tesz kárt a Balaton vízminőségében.

“Minden héten négyszer mérjük és figyeljük a víz minőségét, összesen négy helyen – Siófokon, Balatonszemesen, Szigligeten és Keszthelyen -, továbbá a Zala-torkolatban is végeznek méréseket. Ezeket rendre laboratóriumi vizsgálat is követi, erre Székesfehérváron kerül sor.” – adott számot Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, akit az InfoRádió arról kérdezett, hogy nem okoz-e minőségromlást tavainknál a nagy hőség.

A legfrisseb mérési eredmények a múlt hét közepén kivett balatonvíz-mintákhoz kapcsolódnak. “A víz algatartalmának becslésére használt klorofil alkoncentráció, ami meghatározza, hogy mennyi alga van a vízben, mindenütt a javasolt határérték alatt van, és ez azért az utóbbi években, kánikula ide vagy oda, nem olyan nagy meglepetés” – folytatta a szóvivő.

a vizsgált 229 strand 94 százalékban kiváló vagy jó minősítést kapott

A hazai szabadvízi fürdőhelyek nagy része kiváló minősítést kapott az Európai Unió értékelési rendszere szerint, például a Fertő-tó, a Velencei-tó és a balatoni strandok.

Két beavatkozás eredménye a jó vízminőség

Az elmúlt évtizedekben olyan beavatkozásokon ment keresztül a Balaton, ami a vízminőséget jelentősen és pozitívan változtatta meg.

Az egyik a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének helyreállítása két ütemben, a nyolcvanas évektől 2014-ig. Az elmúlt években pedig jelentős javulást okozott a közvetlen szennyvízbevezetések megszüntetése.

– mutatott rá Siklós Gabriella, hozzátéve: amióta ezek megvannak, azóta nincs panasz a vízminőségre.

Kapcsolódó

Kapu Tibor lenyűgöző űrből készült videót posztolt a Balatonról

A magyar űrhajós lélegzetelállító felvétellel jelentkezett. - - Kapu Tibor és az Axiom-4 misszió tagja
Elolvasom

Megújul a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál és TehetségKerttel bővül a VeszprémFest programja

15. évadát ünnepli a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál Veszprémben. Az ingyenes rendezvény új névvel és arculat
Elolvasom

Teltház a 43. LIDL Balaton-átúszáson: 10500-an az 5,2 km-es távon

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a 43. LIDL Balaton-átúszást. A klasszikus, 5,2 km-es táv elérte a
Elolvasom