Mégsem a halgazdálkodás a felelős a Balaton foszforrobbanásáért

A 2019-ben lezajlott nagy algavirágzás kiváltó okait keresték egy a magyar tenger tápanyagterheléséről szóló konferencián.

A legfrissebb kimutatások szerint kijelenthető, hogy nem a horgászok és halgazdálkodás okolható a Balaton 2019-es jelentős algásodásáért – hangsúlyozta az InfoRádiónak Nagy Gábor, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője a Balaton tápanyagterheléséről szóló konferencia szünetében.

“A konferencia elsősorban azt vizsgálta, hogy az extrém algavirágzásoknak, amilyen 2019-ben is volt, mik lehetnek az okai. A balatoni halgazdálkodás szemszögéből nagyon fontos megállapítások hangoztak el; több vád is érte a horgászatot és a halgazdálkodást, hogy fő terhelői, fő okozói lehetnek az ilyen virágzásoknak, azonban most több tudományos kutatás is kimondta, hogy a 2019-es algavirágzásért nem okolható a horgász-etetőanyagok és a halgazdálkodás, ugyanis olyan kis százaléka a teljes éves foszforterhelésnek, egészen pontosan 2,9 százaléka, amely önmagában nem okozhatta az algavirágzást”

– ecsetelte Nagy Gábor.

Kijelentette, hogy a kívülről érkező foszforterhelés sem okozhatta az algavirágzást, bent, a Balaton medrében felhalmozódott foszfor felszabadulása kellett hogy okozza a bajt két évvel ezelőtt – tette világossá.

Korábban több elmélet is napvilágot látott arról, hogy mi okozza a hirtelen foszfortöbbletet a Balatonban:

A témában a tudósok és a felelős tárca sincs azonos állásponton.



Forrás: infostart.hu

Kapcsolódó

Sűrű hétvége vár a Kabóca Bábszínházra

A Kabóca Bábszínház különleges programsorozattal készül a Gyerekszínházi és a Bábszínházi Világnap alkalmáb
Elolvasom

A márciusi Gasztroheggyel beköszönt a tavasz

2024-ben minden eddiginél több helyszínnel és kerékpáros ajánlatokkal, a BalatonBike365-el együttműködve in
Elolvasom

Badacsony ismét a New Yorkba látogat

Folytatva az elmúlt évek hagyományát 2025. április 5-én ismét Budapestre, a patinás New York Palota Róma te
Elolvasom