Megújult az Esterházy-kastély Balatonfüreden

Az épület falai közt megnyílt tárlat egy régmúlt kor füredi nyaraiba enged bepillantást.

Több, mint egymilliárd forintból megújult a reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete, az egykori Esterházy-kastély Balatonfüreden, amely egy látogatóközpontot is kapott. A patinás épületben egy nyaralástörténeti kiállítás látható – adta közre a balatonfured.hu.

A kiállítást tulajdonképpen egy korabeli utazóként nézhetik végig a látogatók. Megismerhetik a hajdani közlekedési módokat, mustrálhatják a különböző szállás lehetőségeket, megismerhetik a város gyógyfürdő kultúráját és nem mellesleg a korabeli szórakozási lehetőségeket.

“Balatonfüreden mindig élénk turizmus volt, amelynek a savanyúvíz képezte az alapját, a gyógyulási lehetőségek, de mégis elsősorban a szórakozás és a pihenés. Szépen él együtt a város a régi Füreddel, megidézi és óvja a hagyományokat. Jó látni ezt, kevés ilyen hely van az országban” – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Molnár Gyöngy kurátor, aki Nagy Labancz Adriennel és Fűry Annával közösen hozta létre a kiállítást. Grafikák, ábrák, korabeli tárgyak, archív fotográfiák, feljegyzések, installációk, hanganyagok mutatják be Balatonfüred egykori életét.

A kastély udvarában rendezett ünnepélyes átadó ünnepségen dr. Virág Zsolt a Magyar Kastélyprogram igazgatója felidézte az épület múltját, hangsúlyozva: az országban mintegy 150 Esterházy kastély van, de talán egyikben sincs olyan részletes kultúrtörténeti kiállítás, mint itt Füreden.
“Élő múzeumot igyekeztünk itt berendezni, folyamatosan fejlődik majd a tárlat. Sokrétű a kiállítás, a gyógyvíztől, a kőszínházon át, a hidegfürdőig és az itt megfordult neves emberekig, számos mozaikja látható a városnak. És persze nem maradhatott ki az Anna-bál sem, korabeli ruhák láthatók, sőt még a bál tánclépéseit is meg lehet itt tanulni” – így Virág Zsolt.

“Az egykori kastély a reformkori városrész egyik ikonikus épülete. A felújítás során értékes falfestmény is előkerült, most restaurálva ez is látható. Várjuk a látogatókat, nézzenek itt körül, biztos vagyok benne, hogy megérinti őket a környezet és a kiállítás, így vihetik jó hírét a városunknak” – fogalmazott Molnár Judit önkormányzati képviselő.

“2017-ben egy telekcsere révén tudtuk önkormányzati tulajdonba vonni az igen rossz állapotban lévő kastélyt, ha ezt, akkor nem tesszük meg, valószínűleg az épület ma már az enyészeté lenne. Kettős cél valósult meg, egy értékes épület megmentése, felújítása és egy turisztikai kiállítás létrehozása. A látogatók, az itt élők teszik majd élővé ezt a teret” – vélekedett Bóka István polgármester.

Az ünnepélyes szalagátvágás után az érdeklődők több turnusban nézhették meg az új nyaralástörténeti kiállítást.


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom

Sztárfellépőkkel és őrületes hangulattal kecsegtet az idei Puncs Party és Szilveszter Siófokon

Méltkóképp zárja az évet a déli part fővárosa. - - Fényshow a Víztoronyból, ABBA show, Omega Testamen
Elolvasom