Megúsztuk az idei algavirágzást a szakértő szerint

Idén nyáron megúsztuk az algavirágzást, és a vártnál kedvezőbben alakult a Balatonnál a szúnyoghelyzet is” – tájékoztatta a hirbalaton.hu-t Lombár Gábor a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke.

Lombár Gábor a Balatonban tavaly nyár végén és idén nyár elején tapasztalt algásodással kapcsolatban kifejtette, az okokról és a teendőkről eltérő a tudósaink álláspontja, ami mögött valójában egy hiányzó egységes Balaton-kutatás áll.

Álláspontja szerint megoldást ezen a téren az hozhat, ha a Magyar Turisztikai Ügynökség a prioritások meghatározásakor előreveszi a kutatás támogatását, hiszen a turisztikai fejlesztési célokat alapjaiban befolyásolhatják a kutatási eredmények.

A BSZ elnöke a szúnyoggyérítésről  elmondta, az új uniós elvárásokhoz igazodva idén már tilos volt a légi kémiai szúnyogirtás. Az új technológia, és a nyár eleji csapadékos időjárás okot adott az aggodalomra, ami szerencsére alaptalannak bizonyult, nem lehetetlenítette el a nyári balatoni turizmust szúnyoginvázió. Ebben, csakúgy mint az elmaradó algavirágzásban nyilván fontos szerepe volt az időjárásnak – tette hozzá.

A nyári főszezonban központi, állami szúnyoggyérítés zajlik a Balaton-régióban is, azonban elő és utószezonban a térség önkormányzatinak kell állniuk a költségét, ha beavatkozást igényelnek. Lombár Gábor elmondta, a remények szerint az időjárás továbbra is kedvezően alakul, és nem lesz szükség további szúnyoggyérítésre az utószezonban.



Kapcsolódó

Hivatalos edzőtáborok vezetik fel a veszprémi Tájfutó VB-t

Hivatalos edzőtáborok vezetik majd fel a tájékozódási futók jövő augusztusi világbajnokságát, amelyet Veszp
Elolvasom

„Merj álmodni, merj élni” – egy személyes történet, amiből megszületett a Paloznaki Jazzpiknik

Miért vág bele valaki ismeretlen vagy nehéz helyzetekbe, amikor a siker esélye alig egy százalék? Hogyan le
Elolvasom

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom