Megvan a BAHART kétmilliomodik utasa az idén

Szerdán köszönthette kétmilliomodik utasát a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az idei, 175. jubileumi hajózási idényben. A szerencsés dunakeszi pár egy 100.000 forintos BAHART Joker Kártyával gazdagodott – olvasható a társaság közleményében.

Már az évközi utasszámok is előrevetítették, hogy a BAHART kompok idén újabb csúcsot döntenek. A kiváló őszi kirándulóidő és a Balaton-parti rendezvények hozzájárultak ahhoz, hogy a kompforgalom már 2021. október 17-én elérte a teljes 2019. évi utasszámot. Az előzetes prognózis alapján a kompon szállított utasok száma év végére meghaladhatja az 1 millió 375 ezer főt, amire utoljára 24 évvel ezelőtt, 1997-ben volt példa.

A kompok forgalomnövekedése az elmúlt években folyamatos és kiemelkedő, ami a turisztikai térség bővülő vendégforgalmának, a hajózási társaság hatékony marketingkommunikációjának, a felújításoknak és az igényekhez igazított menetrendeknek, járatsűrítéseknek is köszönhető. Ha a tendencia kitart, akkor a szállított személyek száma 38%-kal, a gépjárművek száma 50%-kal lesz magasabb, míg a kerékpároké közel kétszer annyi lesz, mint 2015-ben volt.

A BAHART idei kétmilliós utasszámának elérésében természetesen fontos szerep jutott a személyhajózásnak is, amely keretében a hajók a tavalyi évet 23%-kal (települési járatok +20%, séta-, program- és rendezvényhajók +35%) meghaladva, 649 ezer utast szállítottak idén.

A kiemelt fejlesztések jövőre is folytatódnak, hiszen cél a műszakilag megbízható, ügyfélbarát, innovatív és környezettudatos megoldások kialakítása, a dinamikusan fejlődő balatoni turizmus kiszolgálása. A társaság modernizációja a Magyar Állam tőkeemelésének eredményeként két új komp és két új személyhajó beszerzésével, a kisebb hajók felújításával, az online jegyvásárlás bevezetésével, a menetrend- és szolgáltatáskínálat további finomításával folytatódik.

A BAHART kompok az év minden napján közlekednek. November 8-tól téli menetrend szerint óránként, Szántódrévből 7:00 – 18:00, míg Tihanyrévből 7:15 – 18:15 között.

December 4-én pedig Mikulás Hajókkal utazhatnak az érdeklődők. A Szent Miklós hajó fedélzetén szórakoztató programok, játékos feladatok, Mikulás csomag várja a gyermekeket és szüleiket, Balatonfüreden és Siófokon.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom