Megverte a siófoki dohányboltost egy férfi, aki nem kapott hitelre cigit

Két éves börtönbüntetés lett egy doboz cigarettából.

A Siófoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt gyorsított eljárásban, az elkövetéstől számított harmadik napon már bíróság elé állította azt a férfit, aki többször megütötte a dohányboltban dolgozó eladót azért, hogy cigarettához jusson – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a harmincas éveiben járó barcsi férfi 2024 októberében több napra Siófokra érkezett, csakhogy a magával hozott készpénzt rövid időn belül felélte. Pénz hiányában a vádlott az egyik dohányboltban hitelre kívánt cigarettát vásárolni, amelyet azonban az eladó visszautasított. A férfi ettől rendkívül indulatossá vált, és a pult mögé lépve több alkalommal megütötte az eladót.

A rabló és a sértett között dulakodás alakult ki, melynek során mindketten a földre estek. Az eladó ellenállásának leküzdése érdekében a vádlott ezután további ütéseket mért az sértett fejére, végül pedig egy doboz cigarettát zsákmányolva távozott az üzletből. Az eladó azonnal értesítette a rendőröket, akik néhány órán belül azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki ellen a Siófoki Járási Ügyészség még az őrizetbe vétel 72 órás időtartama alatt vádat emelt.

A Siófoki Járásbíróság a 2024. október 15-én megtartott tárgyaláson a férfit a váddal egyezően mondta ki bűnösnek és ezért 2 év börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlottat 2 évig a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, illetve az eltulajdonított cigaretta értékének erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Ünnepi kötet jelenik meg a 200. Anna-bál alkalmából

Az Anna-bál elmúlt 200 évét bemutató történeti kötet készül Balatonfüred önkormányzata, a Magyar Nemzeti L
Elolvasom

A balatoni nádaratást technológiai váltásra kényszeríti a klímaváltozás

A klímaváltozás miatt technológiai váltásra van szükség a balatoni nád aratásánál – állítja az Országos V
Elolvasom

Folytatódik a Forrás Sport Park fejlesztése Balatonfüreden

A munkálatok várhatóan már a tavasszal megkezdődhetnek. - - Mintegy 400 millió forintból tovább folyt
Elolvasom