Mézeskalács múzeum nyílt Zalaszántón

Valóságos birodalom épült fel mézeskalácsból Zalaszántón, melyet Drótos Gyöngyi, a mézeskalács mennyország megálmodója hívott életre – írja a helloveb.hu.

“Aki ide eljön, azt elviszem Mézeskalácsországba” – mondja Drótos Gyöngyi, a zalaszántói Mézeskalács múzeum megálmodója, szíve-lelke.Az, hogy ma már mézeskalács készítéssel tölti a mindennapjait nem mindig volt ennyire egyértelmű. Gyöngyi úgy emlékszik, hogy az első mézeskalács baba, amit kapott a szüleitől, egyenesen ehetetlen volt; még mindig fel tudja idézni a sütemény borzalmasan rossz ízét. Ez szerencsére hamar megváltozott, ma pedig már szinte minden héten sül a sütőjében egy nagy adag mézeskalács és nagyon gyakran fogyasztja is a finom, puha süteményeket. 

Gyöngyi szerint a mézeskalács sütésnek is megvannak a maga trendjei. Vannak klasszikus, hagyományos formák, amiket mi is ismerhetünk gyerekkorunkból vagy a nagymama konyhájából. Gondoljunk csak a tükrös mézeskalács szívekre, a házakra, a huszárokra vagy a babákra. Kevesen tudják, de ezek a formák sokkal több jelentést hordoznak, mint gondolnánk. A mézeskalácsokat már a régi időkben is ajándékozásra szánták, és közvetítettek velük egy érzést, egy jókívánságot, minden darabnak megvolt a maga jelentése. Egyszóval ezek szimbólumok, ami a népi életvitelben nagyon fontosak voltak. A huszár például a férfiasságot és az erőt szimbolizálja, a hold női jelkép, a baba a termékenységre, a szív pedig szeretetre, a szerelemre utal. Ezek régen a parasztházak szobáiban kaptak helyet a különböző hímzések, falidíszekmellett, egy-egy család élettörténetének részévé váltak. Az emberek már régebben is tudták, hogy a mézeskalács és annak ajándékozása a pillanat története: a sütemény egyszer tönkremegy, az apropó vagy az ajándékozás pillanatában átélt érzések viszont megmaradnak. 

A zalaszántói Mézeskalács múzeumban a klasszikus mézeskalácsoktól egészen a mai formákig találunk műalkotásokat. Nem véletlenül hívjuk őket műalkotásnak: olyan gondosan és precízen készített és díszített süteményekről van szó, amik műtárgyként is megállnák a helyüket. A népi formák és minták mellett találunk denevért, elefántot, asztronautát, pónit, emojikat és más, modern témákat feldolgozó mézeskalácsokat is, amik felé a fiatalabb generáció is érdeklődve fordul. Hogy életművét megkoronázza, Gyöngyi nagyon szeretne összerakni egy könyvet a mézeskalács készítés történetéről és szimbolikájáról, de addig is, töretlenül készíti a csodálatos, 150 éves recepten alapuló puszedliket. 



Forrás: helloveb.hu

Kapcsolódó

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom

Az építési területekre beköltőző partifecskék védelmére figyelmeztet az MME

Évről évre probléma az építési területekre beköltőző partifecskék védelme, ezért körültekintő munkavégzés
Elolvasom

MOL Nagyon Balaton: idén is világsztárok a fesztiválkínálatban

Gregory Porter Veszprémben, a Morcheeba Paloznakon, Jan Blomqvist Tihanyban, a Purple Disco Machine és El
Elolvasom