Minőségi Újságírásért díjjal jutalmazták a 444 Kié a Balaton? című magazinját

A 444 Kié a Balaton? című nyomtatott magazinját találta a Főszerkesztők Fóruma a legegyedülállóbb újságírói produktumnak augusztusban.

„Tartalmilag is, küllemre is magas színvonalú, és üzleti konstrukciójában is újszerű vállalkozás” -írja indoklásában a zsűri.

A Kié a Balaton? szerzője, Sarkadi Zsolt korábban így foglalta össze, miről szól a negyedik Makro: bemutatjuk, hogyan lett az elmúlt 200 évben egy három vármegye perifériáján elhelyezkedő, korábban teljesen haszontalannak tartott, mocsaras tóból a magyar idegenforgalom motorja, a nyár és a pihenés szinonimája, és hogy mit kellett mindezért feláldoznunk. Itt lehet megrendelni.


Forrás: 444.hu

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom