Nagy fejlesztéseken esett át a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Ambivalens érzésekkel zárta a tavalyi évét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága. A vírus elleni védekezés miatt ugyanis több látogatóközpontjukat kényszerültek bezárni. Mindennek dacára azonban mégis jelentős fejlesztések valósulhattak meg a 2020-as esztendőben, melyekről az igazgató, Puskás Zoltán adott számot a Balatoni Futárnak.

“A járvány igazgatóságunkat is rosszul érintette, hiszen egyik napról a másikra át kellett ütemeznünk a munkákat. Bevallom: a tavaszi helyzetet először tragédiaként éltük meg, hiszen tizennégy bemutatóhelyünket kellett bezárnunk – ezek meghatározó bevételi forrást jelentettek korábban. A kezdeti sokk után feltaláltuk magunkat, a korábban elmaradt munkákat befejeztük, munkatársaim karbantartásokat végeztek, miközben csodálatos veteményeskertek és magaságyak is születtek, elsősorban a Salföldi Majornál. Ősszel ugyancsak átálltunk erre a tevékenységre, de ekkor az adott helyzetet már könnyebben kezeltük” – idézi fel a közelmúlt történéseit Puskás Zoltán. Igyekeztek pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, a nyári időszakban tapasztalt jelentős belföldi turizmus pedig némileg enyhítette a kiesett bevételi forrásokat. Munkatársaktól nem váltak meg, ezzel biztosítva számukra a nehéz körülmények közepette is a létbiztonságot.

Öröm az ürömben, hogy rengeteg fejlesztés valósult meg idén pályázati forrásokból. A Kis-Balaton természeti örökségünk egyik ikonikus helyszíne: itt 1,2 milliárd forintból építették ki a Kis-Balaton Látogatóközpontot. E projekt keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Kis-Balaton nemzeti parkként, természetvédelmi területként „a természet szentélye”, ahol számtalan állatfaj mellett több mint 300 féle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagykócsag. Az igazgatóság eddig 14 bemutatóhelyet és három látogatóközpontot tartott fent, ahol évente mintegy 450 ezer látogatót fogadott. A tizenötödikként látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton.

A járványhelyzet ellenére az élet nem áll meg, épül Balatonfüreden a Lóczybarlang. A beruházás a tervek szerint jövő tavaszra készül el. A kiemelten védett, közkedvelt turisztikai célpontként is népszerű Lóczy-barlang bejáratánál 270 milliós beruházással új, 200 négyzetméteres fogadóépület létesül. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a város önkormányzata közösen fejleszti a nemzetközi hírű földrajztudósról elnevezett barlang területét és megközelíthetőségét. A kuriózumnak számító barlangban évente átlagosan 15 ezer látogató fordul meg, a fejlesztés révén sokkal kulturáltabb lesz a barlang közvetlen környezete.

Nagy örömünkre megújult a Hegyestűn a túraútvonal, információs paneleket helyeztünk ki, játszóteret építettünk, a kiállítóterem is újjászületett, sokkal interaktívabb lett. Hamarosan megújul a Lóczy tanösvény Tihanyban, amely a népszerű Levendulaházat is érinti. A Salföldi Major teljes felújítása folyamatban van. A Széchenyi 2020 program keretében elnyert európai uniós támogatás segítségével a Salföldi Majorban bővítjük a fogadóépületet, továbbá a nemzeti park élővilágát bemutató egyedi pihenőpadokat, illetve interaktív hangos táblákat telepítünk ki, és új játékelemekkel bővülnek a már meglévő játszóterek. A fejlesztés részeként az állatsimogató felújítása is megtörténik és az állatkennelek átalakítása és bővítése is megvalósul – foglalta össze a fejlesztéseket Puskás Zoltán, aki elmondta, hogy komoly terveik vannak a jövőt illetően, bíznak az újabb európai uniós forrásokban. Véleménye szerint a 2020-as nehéz év volt, reményei szerint jövő tavasszal ismét fogadhatják majd a látogatókat.




Kapcsolódó

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom

Családi bölcsőde nyílik Balatonfüreden

Az ízig-vérig modern intézmény három csoportot indít. - - A Széchenyi 2020 program keretében a Telepü
Elolvasom