Nagy problémát jelent az invazív fajok terjedése

A Balaton vízgyűjtőjén három idegenhonos halfaj fordul elő a leggyakrabban: ezek az ezüstkárász, a kínai razbora, és a naphal. Az invazív fajok térhódítása súlyos fenyegetést jelent az élővilág számára. A probléma orvoslásának fontosságára két előadó világított rá az év első szemléletformáló rendezvényén, mely a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének jóvoltából valósult meg. Az eseményen elhangzottakról a Balatoni Futár adott számot, melyet aztán a HírBalaton is közölt a saját kiegészítéseivel.

Mint azt Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa elmagyarázta, az idegenhonos fajok azért nem kívánatosak sehol, mert kiszorítják, eltüntethetik az adott térségre jellemző őshonos fajokat, ezzel eltűnik egy-egy terület élővilágának egyedisége. Példaként említette a lápi póc esetét, amely a Kárpát-medence vizeiben igen elterjedt volt nagyon sokáig. Aztán megjelent egy távolkeleti halfaj, az amúrgéb ami elég komolyan veszélyezteti a lápi póc állományait.

Míg a lápi póc a genetikai vizsgáltok szerint körülbelül 60 millió évvel ezelőtt vált le a többi fajról, tehát egy nagyon idős, a térségre jellemző halfajnak tekinthető a térségben, az amúrgéb, ami az észak-kelet magyarországi lápi póc állományokat már szinte teljesen kiirtotta, mindössze 25 éve jelent meg az országban. „Evolúciós időskálán mérve ezek az inváziók döbbenetesen gyorsan történnek” – fogalmazott az előadó hozzátéve, hogy egyes őshonos fajok, így a lápi póc megmentésére is már külön program indult.

Beszélt arról is, hogy becslések szerint 10 ezer bekerülő idegenhonos fajból egy-egy olyan akad, amely képes alkalmazkodni a környezethez, szaporodni is, és inváziós fajjá válik. Ezeknek a folyamatoknak kedvezhet a klímaváltozás, ami a vizeink melegedését is magával hozza. Az idegenhonos fajok átkerülését egyik helyről a másokra meggyorsította a globalizáció. A behurcolást nagyban elősegítik – szándékosan vagy véletlenül – a repülőgépek, amelyekből személyszállítóként mintegy 20 ezer üzemel a világon.

Amikor már gonddá válik a jövevény faj

Találtak már szervált a Bükkben, feketepárducot a Kiskunságon, ami inváziós problémát nem okozhat, hiszen véletlenül kerültek oda, nem tudnak alkalmazkodni a környezethez, nem kell tartani az elszaporodásuktól. Más a helyzet, amikor egy faj alkalmazkodóképes az új környezethez, ahol ráadásul nincsenek meg az ellenségei, sem a parazitái. Még rosszabb a helyzet, amikor az invazívvá váló jövevény-faj olyan kórokozók gazdája, ami őt nem betegíti meg, azonban az őshonos fajokat igen. Például a kecskerák nagyon sokáig volt jelen a Balatonban, a hatvanas években kipusztult, majd mostanában újra megjelent. Úgy tűnik azonban, hogy kezdi kiszorítani a cifrarák nevű, észak-amerikai invazív rákfaj, ami ráadásul terjeszti a rákpestist is. Erre a gombás betegségre érzékenyek az európai rákfajok, míg a cifrarák nem, így az idegenhonos által behurcolt betegség gyakorlatilag kitakarítja az új életteréből a versenytársakat.

A legtöbb faj emberi közreműködéssel kerül újabb helyre, és válik invazívvá. Az amúrgéb például valószínű egy ukrajnai halastó-rendszerből került Magyarországra. Sokáig csak a Tiszántúlon volt jelen, most is ott elterjedtebb, de 2008 környékén a Kis-Balaton környékén is fogtak belőle, azóta pedig a Dunában is megjelent. Valószínű halszállítmányokkal lépi át a vízgyűjtő területeket.

A busát, mint tudjuk, direkt telepítették a Balatonba, hogy tisztítsa a vizet a zooplanktonok fogyasztásával, mondván azt a balatoni halak úgysem eszik. Majd kiderült, hogy viszont ezek a planktonok a halivadékok fontos táplálékai. Így vált ez a betelepített növényevő halfaj az őshonos balatoni halfajok ivadékainak táplálékkonkurensévé. Az előadó hangsúlyozta, tógazdasági viszonyok között a busának van haszna, de a Balatonban és más természetes vizekben nem vált be.

A naphal a balatoni vízgyűjtőről terjedt el

A naphal az országban jelenlévő egyik legjelentősebb idegenhonos halfaj. Ez a balatoni vízgyűjtőről, Somogysárdról egy halastóból került ki 1908-ban először a Nagyberek vizeibe, majd a Balatonba. Innen a Sió-csatornán keresztül a Duna vízrendszerébe, és kolonizálta, benépesítette a Kárpát-medencei vízrendszert.

Manapság ott tartunk, hogy a magyarországi vizekben több mint 60 idegenhonos halfajt észleltek már. Úgy néz ki, az utóbbi évtizedekben exponenciálisan nőtt ezek száma, manapság körülbelül megegyezve az őshonos halfajok számával. Főleg sügérfélékről van szó – mondta Takács Péter.

A felmért magyar mintahelyeknek körülbelül már 80 százaléka fertőzött idegenhonos fajokkal, főként a síkvidékeken. Egyértelműen a halastavakból kiszabaduló egyedekkel emelkedik ezek száma. Az ezüstkárász már minden második természetes vízben jelen van, a kínai razbora csak minden harmadikban. A folyami géb az 1970-es években jelent meg Magyarországon, aztán robbanás-szerűen elterjedt. Sokáig dominássá vált a vizek parti részeiben, főleg a Dunában. Ezt a fajt aztán kiszorította a mellékvizekbe a feketeszájú géb – ami a Dunán már szinte ellehetetleníti a horgászatot –, vagyis az utóbbi évtizedekben már inváziós fajcserét is nyomon lehet követni.

Az akvarisztika hozta az újabb csapást

A XX. század közepétől világtrenddé vált a kínai növényevő pontyfélék telepítése, manapság ennek a három fajnak a jelenléte a legnagyobb az akvakultúrában, nagy karriert futottak be Magyarországon is. Ezzel nem lenne gond, a tógazdaságokban növelhetik a hozamot, a természetes vizekben azonban komoly problémákat okoznak. Ezt fokozza, hogy a XX. század végétől megugrott a díszhalak száma, különösen bizonyos hőszennyezett vagy melegebb vizű kifolyóknál. „Számomra eléggé letaglózó, hogy az akvarisztika akkora iparággá nőtte ki magát az elmúlt néhány évtizedben, hogy bizniszként a nagyságrendje már az akvakultúrához, vagyis az étkezési célú haltermeléséhez hasonlítható, és aminek a hatásait erősen lehet érezni Magyarországon”– fogalmazott az előadó. A klímaviszonyok változásával a díszhalak egyre több helyen válhatnak túlélőkké, aminek egyelőre felmérni sem lehet a hatásait a rendszerre – hangsúlyozta. Riasztó példaként említette, hogy akad olyan faj, amely példányainak fogai 2-3 centiméterre is megnőnek. Nyáron már a Zala-torkolatnál is fogtak ilyet horoggal. A természetes vizeinkbe kerülő díszhalak fő utánpótlását továbbra is az akvaristák adják – mondta.

Csökkenőben az őshonos halfajok száma a Balatonban

A Balaton elszigetelt rendszernek tekinthető a Kárpát-medencében, körülbelül 20 ezer éve vált le a többi vízrendszerről. A vízgyűjtő területén 285 állóvíz található, amiből 220-at halastóként hasznosítanak. A kutatások, elemzések szerint a halastavaknak nagy szerepe van a terület inváziós halakkal való megfertőzésében. „Ha a telepítések során nemcsak a halakat, hanem azt a vizet is ellenőriznék, amiben érkeztek, a nem szándékos telepítéseket el lehetne kerülni” – mondta a szakember.

A balatoni halállomány összetételéről vannak adatok, azok nagyságrendjéről kevésbé. Hermann Ottó, még 30 balatoni halfajt sorolt fel, amiből az az 1880-as évek vége óta több mint 10 eltűnt, főleg az áramlást kedvelő, magasabb oxigén-igényűek. Bizonyos halakat, mint például a tarka meny,  újratelepítettek, és már rózsásmárnát is találtak, de folyamatosan csökken a fajszám a magyar tengerben. A megjelent publikációk szerint manapság 24 önálló szaporodásra is képes halfajt tartanak számon. Ebből 19 őshonos. A trend kedvezőtlen irányt mutat, egyedül az idegenhonos fajok száma növekszik, míg a védett és őshonos fajok száma csökken.

Ami a Balaton teljes vízgyűjtőjét illeti, 68 halfaj elődfordulásáról van adat, ezekből 29 idegenhonos. A fogási számok is visszaigazolják, hogy ebben a régióban világszinten is nagyon magasnak tekinthető arányban fordulnak már elő az idegenhonos fajok. A leggyakoribbak – mutatva az országos trendet – az ezüstkárász, a kínai razbora, és a naphal. Van ahol csak idegenhonos halakat lehet fogni.

A busáról és a csalihalakról

A busafélék a becslések szerint jelenleg a 20-30 százalékát adhatják a Balaton halbiomasszájának. Vita folyik a mai napig arról, hogy ívik-e ez a betelepített faj a tóban. Erre nincs sok bizonyíték, sokkal valószínűbb a halastavi beszabadulás – véleményezte Takács Péter. Egy-egy halastavi gátszakadásból annyi példány kerülhetett a tóba, ami biztosította évtizedekre az utánpótlását a telepítések abbahagyása után is – magyarázta. Mint kifejtette, többször is javasolták, hogy tiltsák be a kínai növényevő halak tartását a balatoni vízgyűjtő területén. Információi szerint ez végre megtörtént, 2021-től nem lehet busát nevelni az érintett halastavakban, így vélhetően ez a probléma meg fog oldódni. Hozzátette, az amúrral továbbra is akadnak gondok. Ezt a fajt sose telepítették a tóba, mégis belekerült, vélhetően halastavakból.

Horgászat igen fontos gazdasági tényező a Balatonnál, ráadásul a járvány hatásra megnőtt a pecások száma. A csalihalak használata miatt az invazív fajok terjesztésében is akkora a hatásuk, ami mellett nem lehet elmenni. Például a feketeszájú géb vélhetően csalihalként kerülhetett a területre, aminek már észlelték a jelenlétét, és aminek az elterjedését meg kellene akadályozni. Szabályozni kellene a csalihal árusítást, szállítást! – javasolja Takács Péter.

Mit tehetünk?

Bíró Éva, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa is felhívta a figyelmet előadásában az inváziós fajok terjedésének veszélyeire. Beszélt arról is, hogy az Európai Parlament és Tanács 2014-ben, majd egy két évvel később megszületett magyar törvénymódosítás és kormányrendelet is szól az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésnek megelőzéséről és kezeléséről.

Az unióban 36 növény és 30 állatfaj került fel a veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékébe. Ezek többsége még nincs jelen potenciálisan veszélyt jelentő mértékben hazánkban. A növények közül a mirigyes bálványfa, a közönséges selyemkóró és a bíbor nebáncsvirág ami szórványosan vagy gyakori jelleggel felbukkant már közülük. A jegyzékben szereplő állatok közül az amuri géb van terjedőben, és a kínai razbóra, valamint a naphal jelent már meg tömegesen Magyarországon, de például az ékszerteknős, a nutria, a nyestkutya, a pézsmapocok vagy a mosómedve ha itt-ott fel is bukkant, nem jelent gondot. (A házimacskák ugyanakkor több száz madárfaj eltűnéséért felelősek.)

Bíró Éva kitért arra is, hogy az idegenhonos fajok behurcolásában nagy szerepe van az akvarisztikának, a dísznövény- és a kisállat kereskedelemnek, a halászatnak, a horgászatnak, és a mezőgazdaságnak. Hangsúlyozta, az invazív fajok visszaszorításáért sokat lehet tenni felelős gondolkodással (pl. ne vegyünk inváziós fajokat, ne engedjük lefolyóba akváriumok tisztításánál növényi részeket, csigákat és ne engedjük szabadon a megunt kedvenceinket!), megfelelő tájékozódással, tájékoztatással, megelőzéssel (pl. ne ültessünk invazív növényeket vagy ha környezetünkben észleljük, ne hagyjuk terjedni!), az érintett szervek tájékoztatásával, és önkéntes tevékenységgel, szakmai gyakorlattal.