Nagy Réka és Polgár Kriszta is a Miss Balaton csapatát erősíti

Nagy Réka és Polgár Kriszta is a Miss Balaton csapatát erősíti

A Miss Balaton mentorai és a casting zsűri tagjai köszöntötték az idei verseny népes jelentkezőtáborából kiválasztott 72 lányt Balatonfüreden. A szervezők az első casting napon immár személyesen is találkozhattak az eddig csak fotókon látott versenyzőkkel, míg a mentorcsapat új tagokat is köszönthetett Nagy Réka és Polgár Kriszta személyében.

Több száz lány jelentkezett az idei Miss Balatonra, közülük 72 lánynak volt lehetősége június 14-én, az első casting napon élőben is bemutatkozni. A casting zsűriben Epres Panni mellett Iszak Eszter, Gelencsér Tímea és Seres Attila koreográfus is helyet foglalt. A tét nem kicsi: a győztes egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lesz gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet a verseny 2023-as naptárjának fotózására, ahol a Miss Balaton-család korábbi felfedezettjei körében fejlődhet tovább szakmailag.

A lányokat megérkezésük után a verseny koordinátora, Lipcsei Betta köszöntötte, majd a mentorok vették őket szárnyaik alá, segítettek a fotózások alatt, és velük kezdhették el megtanulni, hogyan kell vonulni a színpadon. Horváth Cintia, Szabó Dóri és Magony Szilvi mellett Nagy Réka, Polgár Kriszta és Sándor Orsi is csatlakozott a mentorcsapathoz.

„Nagyon jó élményekkel zárom a napot, egy nyitott és érdeklődő csapatot kaptam. Én azt hangsúlyoztam végig, hogy legyenek kedvesek, segítsék egymást, merjenek egymástól is kérdezni, hiszen óriási segítség lehet egy-egy bátorító szó. Jó látni, hogy nincs bennük irigység, rosszindulat” – mesélte az első találkozás kapcsán Nagy Réka.

Szabó Dórit is meglepte a lányok nyitottsága. „Egy picit sem éreztem azt, ami erre a generációra mostanában jellemző. Alázatot láttam bennük, és amellett, hogy csinosak, azt láttam, hogy tanulni szeretnének” – mondta el Dóri.

A Miss Balaton második casting napján, júliusban az első körből kiválasztott 24 lánynak lesz lehetősége újra bizonyítani, és egy lépéssel közelebb kerülni az áhított koronához.

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom