Négy turisztikai fejlesztés is megvalósult Bogláron

Négy turisztikai fejlesztés is megvalósult Bogláron

Elkészült négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztés, több nagyberuházás pedig még folyamatban van, közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város – mondta Mészáros Miklós polgármester az MTI-nek csütörtökön a befejezett projektek átadó ünnepsége után.

A polgármester a turisztikai fejlesztésekben jól együttműködő “mesterhármasnak” nevezte az átadott attrakciókhoz egyedi döntések alapján vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), az önkormányzatot, és a Várdomb szolgáltatásait – köztük bobpályát, kalandparkot – üzemeltető helyi vállalkozást, a Sziszi Kft.-t.

Balatonbogláron minden állami forint a balatoni turizmust szolgálja, és igen jó helyre kerül, amit az is mutat, hoogy tavaly 117 ezren váltottak jegyet a Várdomb tetején lévő Gömbkilátóra – mondta a polgármester.

A csütörtökön átadott projektek egyikeként, a Sziszi Kft. által elnyert 66 millió forintos támogatásból teljesen újjáépült egy 92 elemből álló komplex magaslati akadálypálya. Ez a vállalkozás nyert 45 millió forintot egy városnéző, gumikerekű kisvonat beszerzésére is. Az önkormányzatnak juttatott 59 millió forintból újult meg a Várdomb Piknik ligetének infrastruktúrája, beleértve a lépcsőket, támfalakat, ülőfelületeket és egy fogadóépületet. A negyedik befejezett projekt a Gömbkilátó új ledes technológiával és fényjáték lehetőséggel megújult a díszkivilágítása, ami a város által megpályázott 20 millió forintos támogatásból valósulhatott meg.

Mészáros Miklós beszámolt arról is, hogy várhatóan év végig befejeződnek a település mintegy 400 millió forint értékű strandfejlesztő beruházásai, és egy uniós támogatásának köszönhetően 350 millió forintból teljesen átépülhet a város 80 éves kultúrháza.

A polgármester elmondta, hogy már engedélyeztetési szakaszba jutott Balatonboglár többéves terve is. Ez egy Európában egyedülálló, cölöpökön álló magasösvény kialakításáról szól a Várdomb gerincén, ahol a magas fák tetejével azonos szintről lehet majd csodálni a páratlan balatoni panorámát. A terveket évekig kellett formálni a környezetvédők elvárásai miatt, végül sikerült megtalálni egy mindenki számára elfogadható, kevesebb földmozgatással járó technológiát a kivitelezéshez – ismertette Mészáros Miklós. Az egyedi attrakció megvalósításához, amitől a Várdomb több mint százezres látogatói létszámának minimum megduplázását várják,  500-600 millió forint támogatást remél a település az MTÜ-től.

Forrás: mti.hu
Fotó: balatonpiknik.hu

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom