Négy Veszprém megyei településen is időközi önkormányzati választás lesz vasárnap

Négy Veszprém megyei településen is időközi önkormányzati választás lesz vasárnap

Vasárnap Balatonszepezden, Megyeren, Balatonfűzfőn és Szigligeten is időközi önkormányzati választást tartanak. Mind a négy esetben a település képviselő-testületének feloszlása tette indokolttá az új szavazás kiírását – adta közre az MTI.

Balatonszepezd jegyzője, Rozgonyi Viktória kedden elmondta: a polgármesteri tisztségért négy független jelölt indul: Biró Imre, Bocskov Petrov Jordán, Selmi Gábor és Szász Péter. A négy képviselői helyre 13-an pályáznak. A választói névjegyékben 400-an szerepelnek.

Balatonfűzfőn három független jelölt szeretné elnyerni a polgármesteri posztot: Bárdi-Farkas János, Gál Andrea és Szanyi Szilvia. A hat képviselői helyért 16-an indulnak – tájékoztatta Soltész Attila, a település jegyzője az MTI-t. A városban 3789 választásra jogosult szavazó van.

Megyeren 29 választó dönthet a polgármesteri poszt és a két képviselői hely betöltéséről. A falu polgármesteri tisztéért a független Komendánt Irén indul. A két képviselői helyre két független jelölt pályázik – mondta Bencze Gyöngyi, a település jegyzője az MTI-nek.

Szigligeten kilenc független jelölt pályázik a polgármesteri tisztségre: Balassa Dániel, Páhy László, Pálfi Szabolcs, Ulbert István, Baj József, Mészáros Géza, Idrányi Péter, Zsezserán Jánosné és Kaszás Lajos Attiláné Kovács Edit. A négy képviselői mandátumért 23 jelölt indul – tájékoztatta a község jegyzője az MTI-t. Lutár Mária közölte azt is: a választói névjegyzékben 832-en szerepelnek.

A négy településen a választásra jogosultak reggel hat órától este hétig szavazhatnak majd.


Fotó: ujbuda.hu

Kapcsolódó

Miért fizet sok vállalkozás többet az online rendszereiért, mint kellene?

A digitális működés ma már szinte minden vállalkozás alapja. Webáruházak, ügyfélkezelő rendszerek, online k
Elolvasom

10 különleges program ötlet a Balatonnál, amit idén nyáron ki kell próbálnod

A Balaton sokak számára egyet jelent a strandolással, a lángossal és a nyári pihenéssel. Bár ezek kétségkí
Elolvasom

Hőségriadó mellé féltékenységi riadó

A nyár sokak számára az év legfelszabadultabb időszaka. A hosszabb nappalok, a szabadságok, a strandolás, a
Elolvasom