Negyedével teljesítették túl a balatoni süllőtelepítési kötelezettséget

Az idei haltelepítési szezon december 13-án zárult le.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) közel a negyedével túlteljesítette 2024-es süllőtelepítési kötelezettségét.

A BHNp Zrt. éves süllőtelepítési kötelezettsége 6 tonna. A társaság december 5-én kicsivel túlteljesítette ezt, amikorra már összesen 6149 kilogrammot helyezett ki ebből a halfajból – írja a pecaverzum.hu.

Itt azonban nem álltak meg, és még kétszer telepítettek süllőt. December 10-én 487 kiló egy- és kétnyaras példányt engedtek le csúszda segítségével a balatonföldvári kikötőben – számoltak be a társaság honlapján.

A halasítást december 13-án is folytatták, amikor a badacsonyi kikötőben 205 kiló egynyaras egyedet csúszdáztattak a vízbe, majd ezt követően a balatonföldvári kikötőben leszákolva, valamint halas kosarak segítségével telepítettek további 320 kilót vegyes korosztályból.

Aznap 445 kilóval gyarapították az állományt, amivel az éves mennyiséget 23,7 százalékkal 7606 kilóra növelték. 

A BHNp Zrt. bejelentette, a december 13-i kihelyezéssel lezárták a 2024-es haltelepítési szezont.


Forrás: pecaverzum.hu

Kapcsolódó

Civil autókkal és drónokkal is razziáztak a rendőrök Siófokon

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel közösen hajtott végre célirányos ellenő
Elolvasom

Új versekre fókuszáló estsorozatot indít a balatongyöröki könyvtár

Új sorozatot indít útjára a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár. A Miért szép? címmel
Elolvasom

Egy kivételével az összes magyar borvidéken megjelent a pusztító szőlővészt

Az aggasztó helyzetről az agrárminiszter számolt be a közösségi oldalán. - - Az ország 22 borvidékéből
Elolvasom