Nem állt le a Sziget, a Volt, a Balaton Sound szervezése

Nem állt le a Sziget, a Volt, a Balaton Sound szervezése

A Sziget Zrt. változatlanul szervezi a júniusi Volt Fesztivált, a Balaton Soundot és a Szigetet is – írja a Népszava, hozzátéve, hogy legalábbis magánlevelekben erről tájékoztattak több érdeklődőt is.

A lap információi szerint a legnagyobb hazai fesztiválszervező cégnél abban bíznak, hogy nyárra lecseng a pánik, és így megtarthatják majd a rendezvényeiket. A cikk szerint azonban a társaságnál a témában „egyelőre” nem kívántak nyilatkozni.

Ugyanakkor a Sziget alapítója és kisebbségi részvényese, a Budapest Park és a Lupa strand tulajdonosa, Gerendai Károly azt nyilatkozta a lapnak, számított rá, hogy a kormány gyors lépésekkel igyekszik elejét venni a koronavírus terjedésének, de kérdésesnek tart még néhány feltételt. A Lupával kapcsolatban például felmerül, hogy mennyire számít tömegrendezvénynek egy strand.

Bár Gerendai hangsúlyozta, hogy a Sziget rendezvényeinek szervezésében három éve nem vesz részt, ezért nincsenek pontos információi, de véleménye szerint a Voltot, a Balaton Soundot és a Sziget Fesztivált egyelőre nem érintik a tömegrendezvényekkel kapcsolatos korlátozások, mert lehet bízni abban, hogy nyárra visszaszorulhat a vírus terjedése.

Ugyanakkor a Budapest Park áprilisi-májusi koncertjeivel kapcsolatban azt mondta, hogy már elindultak a tárgyalások a fellépések esetleges időbeli elcsúsztatásáról. 

A  kormány szerdai döntésének értelmében tilos lesz Magyarországon 100 fő feletti beltéri, illetve 500 fő feletti kültéri rendezvényeket tartani, ezért számos eseménnyel kapcsolatban már be is jelentették, hogy nem tartják meg őket.

Forrás: index.hu Fotó: balatonsound.com

Kapcsolódó

A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében

Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon,
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom

Februárban ismét érkezik a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivált Veszprémben

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs I
Elolvasom