Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója pénteken az MTI-vel, a IX. Balatoni Horgász Konferencián, Rádpusztán.

 A társaság gazdálkodása annyira stabil és biztos, hogy nincs szükség az áremelésre – tette hozzá Szári Zsolt.

    

A tavalyi részleges áremelés után arra számítottak, hogy idén némileg csökkeni fog az értékesített horgászengedélyek száma, de nem így történt. “Alábecsültük a horgászok Balatonhoz fűződő kapcsolatát” – fogalmazott. Az idén eladott horgászjegyek száma közel lesz a százezerhez, ami várhatóan mintegy öt százalékkal múlja felül a tavalyi adatot – mondta.
    

A vezérigazgató közölte: idei gazdálkodásuk eredményességéhez nagyban hozzájárult a horgászati ágazat árbevétel-növekedése.
    

A horgászjegyek értékesítéséből idén 1,2 milliárd forint körüli bevételre számít a társaság, ami 200 millió forinttal több a tavalyinál. A társaság tógazdasági haltermelésében akadtak nehézségek, de összességben elmondható, hogy az idei az elmúlt évtized legjobb éve lesz – mondta Szári Zsolt.
    

Arra a kérdésre, hogy lesz-e változás a balatoni horgászrendben, közölte, csak minimális kiegészítésekre kell számítani, amelyek nem növelnek korlátozásokat, hanem esetenként inkább enyhítenek; az országos általános jegy például jövőre a csónakos horgászatra is lehetőséget ad majd.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom