Nem fog kiszáradni a Balaton egyhamar, de a vízpótlásról már el lehet kezdeni gondolkodni

A vízügyi apokalipszis még várat magára, de bizonyos problémák napról napra égetőbbé válhatnak.

„Már megint alig van víz a Balatonban. Még sosem volt ilyen alacsonyan a víz” – évről évre hallunk, olvasunk ilyen megállapításokat, vagy teszünk magunk hasonlókat a strandon, pedig leginkább csak arról van szó, hogy a mi igényeink változtak meg. Egyszerűen túl magasra tesszük a mércét. A Balatoni Limnológiai Intézet Őszintén a Balatonról című, online is követhető konferenciája erre is felhívta a figyelmet, és abban is egységesnek mutatkozott a kutatók és a vízügyi szakemberek álláspontja, hogy a következő néhány évtizedben biztosan meg kell kezdeni a tó vízpótlását. A hogyan és a honnan viszont még sok vitát fog szülni – olvasható a Telexen.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója azzal kezdte, hogy Magyarországnak két és fél sekély vizű tava van, a Balaton, a Velencei-tó és az osztrákokkal közös Fertő tó. Mivel sekélyek, érzékeny vízgazdálkodást igényelnek, és a klímaváltozás miatt mindhárom tónál mennyiségi és minőségi nehézségekre is számítani kell.

„Ezeknek a tavaknak a szélsőséges vízállása és a kiszáradása is természetes volt, de ma már az igények határoznak meg limiteket, akár alacsony, akár magas a vízállás, kicsapja a biztosítékot” – mondta Láng István.

A nagy tavainknál rendszeresen ütköznek a rekreációs, üdülési hasznosítás és a természetvédelem érdekei, és ezek alapján tervez a vízügyi szakma is, amennyire lehet, fenntartva a status quót. Lehet, hogy a balatoni nádas 40 centiméteres vízállásnál érzi igazán jól magát, de a strandolók és vitorlázók ekkor már simán pocsolyának minősítik a tavat.

Az elmúlt két évben ezt a Velencei-tónál is megtapasztalhattuk, miközben az „ökológiai katasztrófa fenyeget” hívószavak is előkerültek. A tó magasabb vízszintje ott is elsősorban üdülési érdekeket szolgálna, de a vízpótlást nem egyszerű megoldani. A Pátkai-tározóból még ha lehet is vizet ereszteni bele, annak olyan a minősége, hogy nagy károkat képes okozni a szervesanyag-tartalma miatt. „Ha a zöld vizet beengednénk, akkor nemcsak a fürdőzők, de a képviselők sem örülnének” – mondta a vízügyi főigazgató. Arról is beszélt, hogy idén már egy a Pátkai-tározót megkerülő vezetéket is kiépítettek, és úgy engednek vizet a vízgyűjtőről a Velencei-tóba. A Vértes karsztvizének felhasználása is sokszor napirendre kerül, de Láng szerint milliárdos tétel lenne, ha onnan szivattyúznának.

Láng István felidézte, hogy már 1968-ban készültek tervek a Balaton vízpótlására, a Rába, a Dráva, a Mura és a Duna is a lehetséges megoldások között volt a Balaton-felvidéki karsztvíz mellett. Ha újraindul a gondolkodás a vízpótlásról, most is meg kell vizsgálni ezeket a lehetőségeket.

Már az előző évtizedek adatsorai is azt mutatják, hogy látványosan megváltozott a Balaton vízháztartása, a klímamodellek pedig még sötétebb képet vetítenek előre. A Balaton amúgy is egy elöregedő tó, már a ma ismert állapotának fenntartása is siker lehet. Varga György, az OVF kiemelt vízrajzi referense rámutatott, hogy az elmúlt 30 évben erősödött az aszályhajlam. Ennek a legfőbb oka a hőmérséklet emelkedése, a csapadék szignifikánsan nem csökkent.

A párolgási viszonyok viszont nagyot változtak. Ha melegebb van, akkor a Balaton felszínéről is nagyobb lehet a párolgás – ez persze a szélviszonyoktól is függ –, de talán fontosabb, hogy a vízgyűjtő területen is nagyobb a párolgási veszteség. Varga szerint ezt az erdősültség növekedése is fokozta, de más területhasználati változások is közrejátszottak benne. A párolgási veszteség úgy jelentkezik a vízmérlegben, hogy a hozzáfolyásokat csökkenti. Tavaly nyáron láthattuk azt is, hogy átmenetileg eltűntek vízfolyások a Balaton környezetében.

Honti Márk, az ELKH-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa is a drámai hozzáfolyás-csökkenést emelte ki mint a vízgyűjtő egyik nagy problémáját, de ő szociálpszichológiai megközelítését is adta a Balaton vízállásának, azazhogy kell-e egyáltalán tartanunk az alacsony vagy a magas vízállástól.

„Amikor 40-50 centis volt 2000–2003-ban a vízállás, az volt a társadalmi reakció, nézzük csak meg az akkori sajtót, hogy nem lesz már üdülőtó a Balaton. Most jóval magasabb a vízszint, de mindig a megszokotthoz képest ítélik meg az emberek. Hiába emelték 100-ról 120 centiméterre, nem vagyunk elégedettek. Tavaly már 70 centinél armageddont vizionáltak egyesek” – mondta a kutató.

A mostani magasabb szabályozási szint azért jött létre, hogy elkerüljék a kétezres évek elején jellemző látványt, a déli part iszapos, sekély, békanyálas képét. Azt meg kell jegyezni, hogy ökológiailag ekkor sem volt baj a tóval. Ezzel együtt a mederben való tározás tűnt a legjobb megoldásnak, és így araszolt feljebb a Balaton vízszintje. A további növelésnek is vannak kockázatai – már ha lenne utánpótlás –, mert a jelenlegi beépítettségi viszonyok és partszabályozás nagy területek elöntését hordozzák magukban.

„Még az optimista klímamodellek is úgy számolnak, hogy 2040 körül megint 40-50 centis Balaton lesz. Durva vízszintingadozások jöhetnek, és annyira drámaiak lehetnek az események, hogy nem sokat számítana, ha feljebb toljuk a vízszintet. A modell pozitívuma, hogy még 2100-ra sem fog kiszáradni a Balaton, de az kérdés, hogy tudjuk-e használni bármire is” – mondta Honti Márk.

Szerinte ez a mostani magas vízállás tartósan fenntarthatatlan, ahogyan az időszakosan alacsony is elkerülhetetlen, ezért is kell kompromisszumos vízszintet tartani. „Ha elvetjük a medertározást, akkor nehéz elkerülni a ritka, de katasztrofális körülményeket. Jobban kéne variálni a vízszinttel. A vízhasználók ezt kevésbé szeretik, húsz éve jobban elfogadták. A társadalmi ingerküszöb változik, a mi igényeink is változtatják a politikán és a szabályozáson keresztül, de ezek az igények nem feltétlenül jó irányban haladnak, hiszen néhány évtizede még csak 50 centi volt a mumus. Szemléletfordulásra, oktatásra van szükség, hogy a fájdalomküszöböt lejjebb vigyük, és több mozgásterünk legyen. Például lehet vásárolni egy 1,6 méter merülésű vitorlás hajót is, még az is lehet baromi nagy és drága, de egy 1,8 méter merülésűhöz képest máris feleződik az addig elzárt terület nagysága” – mondta Honti.

A kutató szerint afelé haladunk, hogy a Balatonon nem lehet majd vizet leereszteni a Sión, és a következő néhány évtizedben szükség lehet a vízpótlásra. Úgy gondolja, hogy ennek több lépcsője is lehet, 2040 és 2060 között még eseti lehet a vízpótlás, amit karsztvíz is szolgáltathat, de a későbbiekre szükség lehet egy másik víztestből és vízgyűjtőből is pótlásra, hogy kivédjék az aszályos évek sorozatát.