Neves díjat söpört be egy 200 éves csopaki kúria

Neves díjat söpört be egy 200 éves csopaki kúria

A templom köveiből épült 200 éves csopaki lakóépület lett idén az Év háza különdíjasa.

Újat alkotni úgy, hogy közben megőrizzük és ápoljuk a ránk hagyott értékeket – többek között ezt tartotta szem előtt a csopaki csonkatorony tőszomszédságában található templomrom átépítésekor a Mérmű Stúdió, akiknek munkáját az Év háza 2019-es különdíjával jutalmazták.

A település talán legrégebbi kúria jellegű épületének egyik legnagyobb különlegessége, hogy a bővítése nem a mai kordivat általános hozzáállása szerint, a régi kontrasztjaként készült, hanem annak szerves folytatásaként – emelték ki a tervezők.

Hogy a mostani formáját elnyerje, a lakóház számtalan átalakításon esett át: új, a balatoni építési hagyományok ihlette bejárata készült, a földszinti rész mosdókkal egészült ki, a tetőterét beépítették, valamint egy fedett-nyitott mulatótérrel is bővült.

– Az épített örökségünkkel való párbeszéd alázatra tanít. Az elődeink ránk hagyott kincseinek megismerésével, megértésével éppen nem meghamisítjuk múltunkat, hanem megtiszteljük és kiemeljük azt – mutatottak rá a ház tervezői: Tóth Péter, Dr. Szűcs Endre, Mérő Máté és Kis Kálmán.

Kapcsolódó

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom

Vízzel teli gödörből mentettek ki egy kamaszt a zirci rendőrök

A Zirci Rendőrőrs munkatársai gyors intézkedésének köszönhetően megmentették a kamaszt - olvasható a police
Elolvasom

Új szobrokat csodálhatnak meg a veszprémi várnegyedbe látogatók

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban és a Nagyszeminárium kertjében kapott helyet Varga Ferenc Munkác
Elolvasom