Nils Frahm nyitókoncertjével startol el az INOTA Fesztivál a Várpalota melletti erőműben

Augusztus 31-én a klasszikus és elektronikus zene közötti határokat elmosó zongoravirtuóz, Nils Frahm naplementés koncertjével nyitja meg kapuit Magyarország legújabb, előremutató zenei és vizuális alkotókra fókuszáló fesztiválja az inotai hőerőmű grandiózus területén.

Az INOTA Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az idén 18 éves NVC rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production közös kezdeményezése azzal a céllal, hogy megvalósuljon Magyarország legnagyobb olyan rendezvénye, amin négy napon át nem csak a korszellemmel haladó zenei fellépők, de lenyűgöző fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális művek is felsorakoznak – olyan alkotások, amik műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek és ötletek csíráit ültetik el a szemlélőben.

A Budapesttől mindössze egy órányi távolságban található, ma már üzemen kívül szocialista ipari komplexum augusztus 31. és szeptember 3. között kel újra életre több mint száz nemzetközi és hazai fellépővel, a sort pedig a világszerte teltházakat produkáló, kiemelkedő német zeneszerző, Nils Frahm indítja nagyszabású fesztiválnyitó koncertjével. Rajta kívül Konstantin Sibold, a Platon Karataev zenekar, a Sobek + Mulya páros és még sokan mások felelnek majd a fesztivál atmoszférájának megalapozásáért.

Ezzel együtt a csütörtöki napra már napijegy is vásárolható az eddigi bérletek és az erőmű melletti Zene Háza Koncertterem programjaira szóló blokkjegyek mellett. 

NILS FRAHM, A VÉGTELEN HANGTÁJAK ŐRZŐJE

A klasszikus és az elektronikus zene közötti térnek aligha létezik még egy olyan lakója, mint a berlini zongoraművész. Az ősi hangszerhez való szokatlanul bensőséges kapcsolódása, valamint az ambient textúrák és az atmoszférikus elektronika időtlen alkímiája világszerte számos rajongót szerzett neki. Lemezei sorozatban váltanak ki nemzetközi elismerést a kritikusok és a közönség körében egyaránt, élő koncertjei pedig rendre teltházasak. 

2022 szeptemberében Nils megjelentette új albumát, a Music For Animals-t: a tíz számot tartalmazó és több mint három órányi hosszúságú album egy ambiciózus és lenyűgöző anyag, amely különbözik mindattól, amit Nils eddig kiadott. 2019 óta először tavaly júniusban tért vissza a színpadra: a Sydney-i Operaházban lépett fel globális turnéjának világpremierjén. Azóta ismét a világ számtalan pontján turnézik, hogy bemutassa vadonatúj, már a kísérleti zenék univerzumába is át-átnyúló zenéit – és ezzel fogja hivatalosan elindítani az első INOTA Fesztivált is, a Nap korongját kísérve le az erőmű mögötti horizonton.

A HELYSZÍN

Az inotai hőerőmű az 50-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt, csúcskorszakában egész Budapest közvilágítását és villamosforgalmát képes lett volna biztosítani. Három hatalmas, illusztris hűtőtornya – amik a rendezvény vizuális arculatában is visszaköszönnek, csakúgy, mint a szén feldolgozása és újjászületése – persze csak részei a 225 ezer négyzetméteren elterülő létesítménynek, ami véglegesen 2001-ben állt le. Az INOTA Fesztivál a londoni Printworks monumentalitását is maga mögé utasító turbinacsarnokot, a hatalmas kazánteret és a lenyűgöző művelődési házat is használatba veszi, átadva azokat a legizgalmasabb kortárs alkotóknak.

A FELLÉPŐK

A fellépők között ott lesz még a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és az év végi listákon mindenhol előkelő helyen szereplő Overmono páros; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; a nemzedékének egyik legikonikusabb e-zenei művészeként számon tartott Ellen Allien és az angol-német postpunk zenekar Lebanon Hanover; az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, illetve a friss klubzenék frontvonalából Palms Trax, KI/KI, DJ Seinfeld, Lucinee vagy Nene H.

Az erőmű művelődési házában található Zene Háza Koncertterem lenyűgöző, brutalista mennyezete alatt a hangulatokért felel többek között az eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt és a Björköt, Neneh Cherry-t remixelő Forest Swords, valamint a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.

Hazai vonalról olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő fellépők is bekerültek a lineupba, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, az új lemezén radikális irányváltást bemutató Iamyank, illetve a mindig megújuló Zságer Balázs Katona Katival kiegészülve. 

NEM CSAK ZENE

Az INOTA Fesztivál abban is különlegesnek ígérkezik, hogy világhírű és helyi vizuális alkotókat is felvonultat: a hőerőmű külső falait, belső tereit és nyílt terepét helyspecifikus installációk, grandiózus fényművészeti alkotások és mappingek, vetítések foglalják majd el. Nem érdemes például kihagyni az olasz multidiszciplináris művészeti stúdió, a Fuse* kifejezetten a fesztiválra készített fényinstallációját, a hipnotikus és kiszámíthatatlan audiovizuális szobrot élőben előállító Malotikot, a térhatású vizuális képfolyammal us jelentkező Max Coopert, valamint Slikbacket, aki Aphex Twin állandó vizuális kollaborátorával, Weirdcore-ral érkezik. A 8-as út melletti rozsdaövezet így szinte minden érzékszerv számára szállít valami letaglózót.


A lista korántsem teljes még, további előadókért érdemes felkeresni a fesztivál weboldalát.

És itt nem áll meg a projekt: a VEB2023 EKF program keretében megvalósuló INOTA Fesztivál szilárd célkitűzése a szakmai párbeszéd létrehozása a különböző művészeti ágak és a kreatívipar képviselői között, amely segítségével egy jövőbe mutató, nagyívű vízió jöhet létre a három ikonikus hűtőtorony tövében elterülő komplexum hasznosítási lehetőségeiről.

Bővebb információ: https://inotaeromufesztival.hu
Facebook: https://www.facebook.com/inotafestival
Instagram: https://www.instagram.com/inotafestival
Facebook esemény: https://fb.me/e/3gNPxKXf6
Nils Frahm nyitókoncert: https://fb.me/e/SjqlX40b
Jegyek: https://link.cooltix.com/InotaFestival


Kapcsolódó

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom