Növekszik a túrázás népszerűsége a járványhelyzetben

Növekszik a túrázás népszerűsége a járványhelyzetben

Környezettudatosabban élnek és a fenntartható megoldásokat preferálják, akik szabadidejüket gyakran töltik kirándulással – tudtuk meg a nemzetközileg talán legpopulárisabb túra, a svéd Fjällräven Classic vándorainak bevonásával készített kutatásból, melyről a hellovidek.hu számolt be.

A járványhelyzet kezdete óta a globális trendekkel összhangban Magyarországon is ugrásszerűen megnőtt a különböző túraútvonalak és a nemzeti parkok látogatottsága, ami pozitív hatást gyakorolhat a lakosság környezettudatosságára is.

Évről évre egyre többen töltik a szabadidejüket túrázással Magyarországon: a természetjárás iránti érdeklődést jól mutatja, hogy 2010 óta negyedével nőtt a hazai nemzeti parkok látogatóinak száma, amely tavaly már elérte az 1,6 milliót. Egyre többen ismerik fel ugyanis azt a kutatások által is igazolt tényt, hogy a természetben töltött idő jótékony hatással van az emberek fizikai és mentális egészségére. Ehhez az évtizedes trendhez képest is látványos kiugrást hozott tavaly március óta a járványhelyzettel együtt járó bezártság, amelynek hatására a korábbi éveket is meghaladta a túrázók számának növekedése. A kéktúrák valamelyikét megkezdők száma például az elmúlt évben 168 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A járványhelyzet beköszöntével jelentősen beszűkültek a szabadidős programlehetőségek, az otthoni munkavégzés pedig sokaknál tovább fokozta a bezártság érzését. Az utazási lehetőségek is korlátozottak, így legtöbben csak a lakóhelyükhöz közel tudnak kikapcsolódási lehetőséget keresni. Ennek hatására nőtt jelentősen a természetjárás iránti érdeklődés – mondta el Daniel Wolf-Watz, a European Tourism Research Institue (ETOUR) munkatársa.

A kutató egy több éven át tartó, a svéd Fjällräven Classic túra résztvevői körében elvégzett felmérés keretében megvizsgálta, hogyan hat a természetben töltött idő az emberekre, és miként változtatja meg a túrázás a természetjárók hozzáállását a fenntarthatósággal összefüggő kérdésekhez.

A válaszadók többsége (60%) úgy nyilatkozott, hogy a túrán átélt élmények hatására jobban odafigyel a környezet védelmére, egyebek mellett a szelektív hulladékgyűjtésre, a fenntartható módon előállított termékek előnyben részesítésére, az újrahasznosításra és egyéni ökolábnyoma csökkentésére. Fontosnak tartják továbbá, hogy saját eszközeikkel hozzájáruljanak a természetvédelmi területek értékeinek megóvásához.

Nagyon sokan kezdőként, első alkalommal vágtak bele különböző outdoor kalandokba az elmúlt időszakban, ami egyrészt nagyszerű, üdvözlendő jelenség, másrészt viszont nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kellő felkészültség, illetve felszerelés hiánya akár kockázatokat is rejthet magában – hangsúlyozta Daniel Wolf-Watz.




Forrás: hellovidek.hu
Fotó: hellovidek.hu

Kapcsolódó

Horogra akadt a szigligeti pontyzilla

A kapitális példány mintegy 21,7 kilogrammot nyomott. - - A bravúros fogásról a Balatoni Halgazdálkod
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom

Svájcban körözött férfit fogtak el Veszprémben

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen - tájékoztatott a police.hu. - - A Ve
Elolvasom