Novemberben négyszer annyian foglaltak szállást a Balatonon, mint tavaly ilyenkor

Novemberben négyszer annyian foglaltak szállást a Balatonon, mint tavaly ilyenkor

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest több, mint két és félszeresére nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma, melyet belföldi vendégek foglaltak. A külföldiek száma mintegy nyolcszorosára ugrott meg. Az adatok összességében négyszer jobban muzsikálnak a tavalyiaknál, ám még így is 39,4 százalékkal maradnak el a 2019-esektől – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséből.

A belföldi vendégek száma 292 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 644 ezer volt. Az éjszakák 78 százalékát szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva háromszorosára, 208,2 százalékkal emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom több mint másfélszeresére (64,9, illetve 69,0 százalékkal) az üdülőháztelepeken (116,5 százalékkal) és a kempingekben (105,9 százalékkal) több mint kétszeresére nőtt 2020 novemberéhez képest. A két legnépszerűbb turisztikai régió közel azonos részesedéssel a Balaton és a Budapest-Közép-Duna-vidék volt, mindkét régióban a belföldi vendégéjszakák közel ötödét regisztrálták.

A szálláshelyekre érkezett 229 ezer külföldi vendég összesen 622 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek az éjszakák 88 százalékát szállodában töltötték, ez nyolc és félszerese a 2020 novemberinek, 757,9 százalékos emelkedést jelent. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest-Közép-Duna-vidék volt, ahol a külföldi vendégéjszakák kétharmadát regisztrálták.

A kereskedelmi szálláshelyek teljes árbevétele több mint négyszeresére 333,9 százalékkal 28,226 milliárd forintra nőtt az előző év novemberéhez viszonyítva, 32,0 százalékkal elmaradt a két évvel korábbitól. Ebből 16,173 milliárd forint volt a szállásdíj-bevétel, 353,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de 30,2 százalékkal kevesebb a 2019. novemberinél. A vendéglátás bevétele 299,0 százalékkal, 6,879 milliárd forintra emelkedett és 39,4 százalékkal csökkent a két évvel korábbihoz viszonyítva.

A múlt év első tizenegy hónapjában a belföldi vendégek 9,886 millió vendégéjszakát töltöttek el, 0,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, a külföldiek által eltöltött 4,183 millió éjszaka 12,2 százalékkal nőtt. Az összes vendégéjszaka 4,0 százalékkal haladta meg a 2020. január-novemberit.

A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 13,5 százalékkal 261,9 milliárd forintra nőtt, amiből a 19,8 százalékos növekedéssel a szállásdíj bevételek 153,9 milliárd forintot tettek ki, a vendéglátásból 2,9 százalékkal több, 64,3 milliárd forint származott.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom