Nyáron indulhat újra a turizmus legelőbb

Nyáron indulhat újra a turizmus legelőbb

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, de nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint” – latolgatta a lehetőségeket Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a közösségi oldalán. Becslései szerint alsó hangon is tíz hónapba fog telni mire a járvány előtti szintre normalizálódik a turizmus Magyarországon.

A jelenlegi helyzetben alapvető célnak nevezte, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év drámai törést hozott a turizmusban az egész világon, így Magyarországon is. Százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusban hatvan nap alatt “teljesen a padlóra került” – mondta.

Kitért arra, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, “a belföld lett az új külföld”, július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

Kiemelte, hogy január elsejétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetni.

Guller Zoltán elmondta, hogy tavaly több tízezer sikeres pályázat több százmilliárd forinttal segítette a vállalkozások és a családok tízezreit, országszerte folytatódtak és most is zajlanak a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, turisztikai infrastruktúra fejlesztései.


Forrás: MTI
Fotó: termalonline.hu

Kapcsolódó

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tarto
Elolvasom

Új pályacsúcs született a hétvégi Ultrabalatonon

Az idei verseny az indulók számával is rekordot döntött. - - Pénteken az egyéni versenyzőkkel rajtolt
Elolvasom

Új királynőjét keresi a Miss Balaton

2026 nyarán ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, így ez az év már biztosan változást hoz egy gy
Elolvasom