Ököllel verte szét a mintavevő autót egy somogyi férfi

Ököllel verte szét a mintavevő autót egy somogyi férfi

„A világ legostobább feltételezése, hogy az Országos Mentőszolgálatnál szolgáló egyetemisták azért mennek mintát venni a Covid gyanús betegekhez, mert előre megfertőzött tesztekkel szeretnék fenntartani a Koronavírus járvány látszatát”fogalmazott bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat.

Ennek ellenére mégis ezt feltételezte egy Somogy megyei férfi, aki agresszíven lépett fel, és megtámadott két fial mintavevő önkéntest. Az eset még csütörtökön történt Tabon, ahol a vírus-szkeptikus férfi odalépett a védőruhában lévő mintavevőkhöz, és azt követelte, hogy adják át neki a mintákat – írja a liner.hu.

Miután erre nem került sor, rátámadt az egyetemistákra, akik a mintavevő autóban bújtak meg, amit a férfi percekig ütött ököllel, miközben ordított. „Miután nem tudta megszerezni a mintákat, saját autójába ülve távozott a helyszínről.”

„A rendőrök azonban hamar beazonosították, megtalálták és eljárást indítottak vele szemben. Köszönjük a rendőrség hatékony segítségét és a mintavételezésbe résztvevők áldozatos munkáját!” – idézi a Mentőszolgálatot a portál.



Forrás: liner.hu
Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Kapcsolódó

Új elefánt költözik a veszprémi állatkertbe

A kis Samu új otthona hamarosan a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark lesz. - - Samut, a fiatal á
Elolvasom

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tarto
Elolvasom

Új pályacsúcs született a hétvégi Ultrabalatonon

Az idei verseny az indulók számával is rekordot döntött. - - Pénteken az egyéni versenyzőkkel rajtolt
Elolvasom