Új elefánt költözik a veszprémi állatkertbe

Új elefánt költözik a veszprémi állatkertbe

A kis Samu új otthona hamarosan a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark lesz.

Samut, a fiatal ázsiai elefántot köszöntötték születésnapja alkalmából a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol azt is bejelentették, hogy az ötéves állatot a Veszprémi Állatkertbe fogják költöztetni a közeljövőben – olvasható a vehir.hu-n.

Samu az ötödik születésnapjára az elefántok ízlése szerint készített tortát kapott, a desszert szénarétegekből és speciális recept szerint sütött, különféle darákból készült tortalapokból, a díszítése pedig banánból, almából, sárgarépából és ananászból állt.

A tortára egy a tortalapokkal azonos anyagú ötös szám is került, ezt az állatkerti takarmánykonyha dolgozói készítették. A torta mellett egy nagy dobozban szénába kevert földimogyorót is kapott az ünnepelt. A finomságokat Samu az anyjával, a 25 éves Angele-lel közösen fogyasztotta el.

A születésnapi köszöntéssel egy időben azt is bejelentették, hogy Samu hamarosan elhagyja a “szülői házat”, és még a tavasz végéig a Veszprémi Állatkertbe költöztetik.

Ezt Sós Endre, a budapesti állatkert főigazgatója és Török László, a Veszprémi Állatkert ügyvezető igazgatója közölte a helyszínen.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1870-es évek óta foglalkoznak elefántokkal. Az első budapesti kiselefánt 1930-ban született. Samu a nyolcadik a budapesti születésű kiselefántok között, szüleinek, Angele-nek és Assamnak pedig ő a harmadik borja. Samu a legutóbbi mérlegelésen 1802 kilogrammot nyomott – olvasható a tájékoztatóban.


Forrás: vehir.hu
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Kapcsolódó

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők. - - A hétv
Elolvasom

A júliusi estéken az Érseki Palota különleges kertjét is felfedezhetik a veszprémi várnegyedbe látogatók

Különleges nyári programokkal várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: a vezetett vársétákon a több száz
Elolvasom