Önkormányzati partszakaszt markoltak el munkagépekkel Zánkán

Önkormányzati partszakaszt markoltak el munkagépekkel Zánkán

Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyzetméternyi alapterületű parti vízállását, tómederré változtatva azt – közölte Filep Miklós, a település polgármestere az MTI megkeresésére.

A polgármester elmondta, a falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet – a 022/11 helyrajzi számú vízállást – munkagépekkel kimarkolták.

Hozzátette: a rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

“Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik” – fogalmazott a polgármester.

Hangsúlyozta, hogy az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja. A 6/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerint ide parti sétány kialakítását tervezik – tette hozzá.

Kiss Balázs Tamás zánkai aljegyző elmondta, hogy a kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására, amelynek eddig nem tett eleget, viszont ügyvédi irodán keresztül jelezte a múlt héten, hogy elbirtokolta a területet.

Az önkormányzat a hét elején közölte az ügyvédi irodával, hogy a 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülhet – mondta az aljegyző.

Rámutatott: a vélhetően hétvégén elvégzett kotrási munkák után eltűnt az önkormányzat területe, és immár közvetlen vízpartivá vált az érintett ingatlan.


Forrás: MTI
Fotó: zánkai önkormányzat

Kapcsolódó

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat
Elolvasom

Negyedszer is megnyitja kapuit a veszprémi Gyárkert

A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is koncertezik nyáron Veszprémben. - - 2026-b
Elolvasom

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom