Óriási kokainfogás Siófokon

Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen – áll a rendőrségi oldalon.

A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült – írták.

A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint.

A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt, míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom