Orvost ütött egy illuminált férfi a siófoki sürgősségin

Az artikulátlanul üvöltő férfit hárman tudták csak földre vinni.

A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a Pest vármegyei férfival szemben, aki kábulatából ébredve először az ápolók felé indult támadólag, végül az ügyeletes orvost ütötte arcon – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat szerint a terhelt annyira ittas volt 2023 augusztusában Siófokon, hogy mentővel kórházba kellett szállítani. Az eszméletlen férfit a sürgősségi osztályon megfigyelés alá helyezték, ahol néhány perc elteltével magához tért. 

Az erős fizikumú vádlott az ébredését követően egyből leszállt az ágyról és ütésre emelt, ökölbe szorított kézzel a kórteremben lévő ápolónők felé indult. Az nővéreknek azonban sikerült elfutnia az agresszív férfi elől, aki ezt követően a folyosó felé vette az irányt. A kórház folyosójára az ápolók segítségkiáltására felfigyelve az éppen vizsgálatot végző ügyeletes orvos is kilépett és fel akarta tartóztatni a dühöngő terheltet, de a férfi ekkor olyan erővel ütötte meg az arcán a sértettet, hogy a szemüvege is leesett.

Az artikulálatlanul üvöltöző vádlottat végül a sértett, a biztonsági őr, egy férfi ápoló és egy más ügy miatt a kórházban tartózkodó rendőr együttes erővel tudta a földre vinni.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.


Kapcsolódó

Hivatalos edzőtáborok vezetik fel a veszprémi Tájfutó VB-t

Hivatalos edzőtáborok vezetik majd fel a tájékozódási futók jövő augusztusi világbajnokságát, amelyet Veszp
Elolvasom

„Merj álmodni, merj élni” – egy személyes történet, amiből megszületett a Paloznaki Jazzpiknik

Miért vág bele valaki ismeretlen vagy nehéz helyzetekbe, amikor a siker esélye alig egy százalék? Hogyan le
Elolvasom

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom