Összehangolt akcióval csaptak le a rendőrök Siófokon

Összesen harmincöt szabálysértővel szemben léptek fel a Somogy megyei rendőrség munkatársai, akiket az úgynevezett finn módszerrel szűrtek ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2022. október 25-én Siófok és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások nemcsak civil autókkal, hanem drónnal is ellenőrizték a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 283 gépjárművezetőt ellenőriztek, amelynek során egyetlenegy sofőrnél merült fel az ittasság gyanúja.

A rendőröknek mindamellett tilos jelzésen áthaladás, biztonsági öv hiánya, szabálytalan előzés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használat, illetve záróvonal figyelmen kívül hagyása miatt összesen 35 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést három civil gépkocsi, három járőrautó és egy drón segítette.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!




Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom

Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy kaposvári férfi

A készenléti rendőröket követelte egy kaposvári férfi, nyomozás helyett az elfogásában segítettek - számolt
Elolvasom