Öt nagyszínpadi bemutatóval készül a Veszprémi Petőfi Színház a következő évadra

A komoly és a könnyed műfajok kedvelői egyaránt csemegézhetnek a változatos programkínálatban.

Öt nagyszínpadi bemutatót tervez a Veszprémi Petőfi Színház a jövő évadban. Az előadások között a komoly és a könnyed műfajok kedvelői is találnak kedvükre valót – közölte sajtótájékoztatóján Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója – írja a hirbalaton.hu.

Elsőként októberben Szörényi Levente-Bródy János-Boldizsár Miklós István, a király című rockoperája kerül színre a veszprémi várban Oberfrank Pál rendezésében. Novemberben Molnár Ferenc Az ördög című vígjáték láthatja majd a közönség Rátóti Zoltán rendezésében. Decemberben Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátéka kerül közönség elé Dolhai Attila rendezésében, akinek ez lesz az első nagyszínházi rendezése.

A művet hatvan éve mutatták be színpadon, 1931-ben filmalkotás készült belőle, melyet a második magyar hangosfilmként láthatott a közönség. Shakespeare A velencei kalmár című színműve Oberfrank Pál rendezésében kerül színre a jövő februárban. Florian Zeller A fiú című drámáját áprilisban láthatja a közönség Józan László rendezésében, a mű a válás utáni traumáról, annak kezeléséről szól – mondta a színházigazgató. Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese, kreatív menedzser elmondta, hogy a Latinovits-Bujtor Játékszínben láthatják majd az érdeklődők Pesitz Mónika-Topolcsányi Laura Unikornis című művét szeptemberben. Az előadást Tasnádi Csaba rendezi.

Matuz János A hieroglifák titka című drámát a szerző rendezésében láthatja a közönség októberben, majd novemberben Hedry Mária Árnyéksors című színműve kerül színre, melyet Petneházy Attila rendez majd. A darab Klébesberg Kunoné Botka Sarolta életét dolgozza fel. Tom Ziegler Grace és Glória című színműve Máté P. Gábor rendezésében kerül a közönség elé 2026 februárjában. A Veszprém Orfeum című zenés játékot Oberfrank Pál rendezi, a kabaréjelenetekkel, tréfákkal tarkított előadást márciustól nézhetik meg az érdeklődők.

A legfiatalabbaknak Romhányi József-Nepp József Dr. Bubó című mesejátékkal kedveskedik a teátum Oberfrank Pál rendezésében, de Kacsóh Pongrác János Vitézke című darabját is megtekinthetik az érdeklődők Harangi Mária rendezésében. A hagyományokhoz híven lesz Bonbon matiné zenei beavatóbérlet, ahol a gyermekek szórakozva ismerkedhetnek a színház világával, míg a Karaván Színház Zenemenő című zenetörténeti előadása Nyári Oszkár rendezésében kerül színre.

Tom Schulman Holt költők társasága című drámáját novemberben láthatják majd az érdeklődők Funtek Frigyes rendezésében. Topolcsányi Laura Magdi című misztériumjáték Oberfrank Pál rendezi. Horváth Renátó Ady és Léda című életrajzi táncjátéka a szerző rendezésében látható majd szeptemberben. Egresi Zsuzsanna beszélt arról is, hogy május 20-án a Veszprémbe látogató Franco Nero színművésszel hallgathatnak meg egy beszélgetést az érdeklődők.


Kapcsolódó

Szakmunkások loptak ékszereket kétmillió forint értékben Veszprémben

A veszprémi rendőrök másnap elfogták azt a két tolvajt, akik több mint 2 millió forint értékben vittek el a
Elolvasom

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában mesekönyvekkel lehetett fizetni

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági  kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában  mesekönyvekkel leh
Elolvasom

Közúti ellenőrzés alkalmával derült fény a bűncselekményre Balatonfűzfőn

A balatonalmádi nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki két férfit. - - A járőrök december
Elolvasom