#Bakancslistás helyek a Balaton körül – Vízimalom, Örvényes

A Tihany szomszédságában meghúzódó Örvényes mindig is a Balaton kevésbé frekventált helyeit keresők között volt populáris. A kö...
Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornokot nevezték ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság élére keddtől. Az előző főkapitány,...

Bár Magyarországon kifejezetten népszerűek az evezős vízisportok és gyakorlásukhoz a Balaton ideális terep, valamiért mégsem vá...
Hatalmas mennyiségű, mintegy 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladéktól szabadították meg a Balaton-felvidék erdőit az álla...
„Negyvennyolc éves vihar-előrejelzői, viharjelzői tapasztalataim alapján, riogatás nélkül kijelenthetem, hogy a Balaton térsé...


Több ezer jelentkező közül választotta ki a zsűri az idei Nemzet Szépe verseny 20 legszebb lányát. Az elbírálás során az egyik ...
Így drágul jövőre az M7-es
Balaton.hu - 2020-12-02
A szombat este megjelent, új autópályahasználati feltételeket tartalmazó ITM-rendelet értelmében, az alábbi táblázat mutatja p...
A Kulcs-Soft 2020 júliusában – társadalmi felelősségvállalásának keretében – a hazai vitorlázó utánpótlást fókuszba helyezve re...


Civil kezdeményezést indított az Arácsért Alapítvány a környék háziállatainak érdekében. Arra kérik a lakosságot, hogy az idei ...
9 évet kaptak a balatoni dílerek
Balaton.hu - 2020-12-01
Idén májusban emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű drogkereskedelem miatt öt gyanúsítottal szemben, akik...

Legfrissebbek

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt v...

Elolvasom

Új pályacsúcs született a hétvégi Ultrabalatonon

Az idei verseny az indulók számával is rekordot döntött. - - Pénteken az egyéni versenyzőkkel rajtolt el a hétvégi Ultraba...

Elolvasom

Új királynőjét keresi a Miss Balaton

2026 nyarán ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, így ez az év már biztosan változást hoz egy gyönyörű lány életébe....

Elolvasom