Vandálbiztos kamerarendszert telepítettek Siófokon

„A délkeleti városrészben megszaporodott illegális szemétégetéseket, de még inkább a hulladéklerakásokat megelégelve mondtam azt jó néhány hónapja, hogy elejét kell vennünk ezeknek a jelenségeknek. Az elképzelést tervezés, azt pedig megvalósítás követte. Most 8 helyszínen, összesen 11 vandálbiztos, éjszaka is kifogástalan képeket produkáló térfigyelő kamerát szereltettünk fel az utcasarkokra” – informálta dr. Lengyel Róbert polgármester a siofoki-hirek.hu-t.

A városvezető hozzátette:

„A rendkívül jó felbontású, kiváló képeket közvetítő kamerák képei a rendőrségi operátor szobában 24 órában  folyamatosan rögzítődnek. Folyamatos figyelésre és visszanézésre, a rögzített képek kimentésére egyaránt alkalmasak, rendszámok is beazonosíthatóak rajtuk keresztül. A közvetített képekhez –a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően- kizárólag a rendőrségnek, valamint a városőrségnek van hozzáférési jogosultsága. Ettől kezdve éjjel és nappal egyaránt, például az illegális szemetet a területre beszállító járművekről, egyéb gyalogos-, vagy járműmozgásokról a rendőrök haladéktalanul információkhoz juthatnak, megkönnyítve ezzel a jogsértések megelőzését, a tettenérést, vagy akár az utófelderítést is. Régi igénye volt ez már a környéken élő, törvénytisztelő siófoki polgároknak és a rendőrségnek is, hát most megvalósult. A fejlesztés összköltsége 5,1 millió forint.”

Ezzel egyidőben a főtéri kamerákat is modern, 21. századiakra cserélték.

„Az egész teret pásztázhatják, még a tér körül szabálytalanul leparkoló járművek rendszámai is leolvashatóak róluk és ezek képezhetik majd szabálysértési eljárások alapját. A korszerűsítés a helyi rendőrség javaslatát figyelembe véve lett megvalósítva.”





Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom