Pert nyertek a civilek: hatályon kívül helyezték az új, balatonföldvári e-kikötő építési engedélyét

Pert nyertek a civilek: hatályon kívül helyezték az új, balatonföldvári e-kikötő építési engedélyét

A civilek többek között a társadalmi egyeztetést hiányolták és a strandlátogatók érdekei is sérültek volna.

Hatályon kívül helyezte a bíróság a hatalmas vitorláskikötő építési engedélyét – tájékoztatta a 24.hu-t a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület, amely két éve támadta meg a Pécsi Közigazgatási Bíróságon a Veszprém megyei Kormányhivatal határozatát.

A kormányhivatal engedélyezte volna, hogy a balatonföldvári Nyugati strand területén, a fürdőhelyet kettévágva egy 175 hajó befogadására alkalmas kikötő épüljön.

A civilek azt kifogásolták, hogy az engedély nem írta elő a kötelező környezetvédelmi hatástanulmányt, elmaradt a társadalmi egyeztetés, valamint azt, hogy a helyi építési szabályzat is tiltja a strandok funkciójának és területének megváltoztatását.

Az egyesület azt írta: a bíróság az önkormányzat szabályzata alapján hozta meg döntést, vagyis úgy ítélte meg: ha a Nyugati strandra kikötő épül, akkor annak törvényben rögzített funkciója megváltozik. Az építendő két mólószár által bekerített területen fürdeni tilos, tehát közel 100 méter partszakasz válik fürdőzésre alkalmatlanná – írja a portál.

Az egyesület közölte: a tagság nem kikötőépítés ellenes, csupán a helyszínválasztást kifogásolták, az eljárás során pedig az évi negyvenezer strandlátogató érdekeit képviselték a 175 hajótulajdonos bérlővel, a tulajdonossal és a balatonföldvári önkormányzattal szemben.

A per során idén februárban derült ki, hogy a strandot kettévágó kikötő már megkapta a vízjogi engedélyt is. A kikötő építője, a Balabo Kft. menetközben nagyobbított is a terveken.

A földvári képviselő-testület 2019-ben, három héttel az önkormányzati választások után vette napirendre az e-kikötő (elektromos hajóknak szánt kikötő) ügyét, amelynek terveiről korábban egyáltalán nem tettek említést.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli jogrendnek köszönhetően a polgármester 2020 tavaszán ki is írta a pályázatot, melyen egyedül a nem sokkal korábban az e-kikötő létesítésére 897 millió forintos állami támogatást elnyerő Balabo Kft. indult. A céget ki is hirdették győztesnek annak ellenére, hogy több helyi civil szervezet is tiltakozott a beruházás ellen.



Forrás: 24.hu
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom