Rekordot döntött a belföldi turizmus

Rekordot döntött a belföldi turizmus

A belföldi turizmus nemcsak megközelítette, de meg is haladta a tavalyi számokat, és az előfoglalások alapján ősszel is kiemelkedő lehet a forgalom a hazai szálláshelyeken – mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.

Júliusban 1,2 millió belföldi vendég pihent a hazai szálláshelyeken, 160 ezerrel több, mint tavaly júliusban, és augusztusban is hasonló adatokat várnak – fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön július-augusztusban.

A legnépszerűbb úticél a Balaton, a teljes országos nyári vendégforgalom 40 százaléka itt realizálódott. A második leglátogatottabb célpont a Mátra-Bükk turisztikai térség, majd ezt követi Debrecen, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó környéke – jelezte az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán elmondta, nagyon kedvezőek a szeptemberi előfoglalási adatok is, amelyek szerint szinte minden hétvégén csaknem teltházzal üzemelnek majd a vidéki szálláshelyek, és ez a tendencia várhatóan október közepéig folytatódik.

Kiemelte, hogy az MTÜ a napokban elindította új kampányát annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az őszi-téli-tavaszi turisztikai-kulturális-gasztronómiai lehetőségekre.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a fővárosi szálláshelyek a javuló számok ellenére még mindig alacsony töltöttséggel üzemelnek. Mint mondta, Budapesten a turizmus bevételeinek 96 százalékát a külföldi vendégek adják, az idei nyár vendégforgalma pedig jelentősen alacsonyabb a tavalyinál.

A vezérigazgató kitért arra, hogy minél gyorsabban próbálnak segíteni az ágazat szereplőinek. Felidézte, hogy mintegy 14 ezer magánszálláshely kapott fejlesztésekre összesen több mint 40 milliárd forintot. Az idegenvezetőknek kiírt pályázatra 155-en jelentkeztek, hat kivétellel mindenki nyert, a pénzt szeptemberben folyósítják.

Guller Zoltán kiemelte azt is, hogy újabb pályázati felhívás jelent meg a szabadvízi strandok felújítására, a 3 milliárd forintos keretösszegből újabb 80 strand újulhat meg a következő szezonra.

Forrás: mti.hu
Fotó: Gáti Kornél

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Árpád-kori kerektemplom, Kallósd

A Zalaszentgróti járásban, a Zala folyó egyik mellékága mentén fekvő Kallósd népessége a száz főt sem éri e
Elolvasom

A Balaton-parti luxusépítkezéseknek ment neki a parlament új házelnöke

Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke szerint a közérdeket fogják képviselni az ügyben. - - Mielőb
Elolvasom

150 millióért kelt el Vaszary János festménye

A kaposvári születésű művészóriás alkotása a kikiáltási ár duplájáért talált gazdára. - - Hosszas lici
Elolvasom