Rekordot döntöttek a SZÉP-kártyás fizetések

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártyás fizetések

Mintegy 84,4 milliárd forintot értek el a SZÉP-kártyás tranzakciók az év első három hónapjában, ami a tavalyi értékekhez képest 81 százalékos emelkedést jelent – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

A közlemény szerint a kártyával a legtöbbet a vendéglátóhelyeken költötték a felhasználók.

Az első negyedévben fokozatosan emelkedtek a SZÉP-kártyás fizetések, januárban 23,2, februárban 26,8, márciusban 34,4 milliárd forintot költöttek a kártyákról.

A költések legnagyobb része, közel 60 százaléka mindhárom hónapban a vendéglátás alszámláról történt, míg a szálláshely alszámla részesedése közel 30 százalékos volt, 10 százalékot a szabadidő alszámláról fizették a felhasználók.

A költés mellett a feltöltések is jelentősen nőttek 2022 első negyedévében. Az adatok szerint 2021-ben 86 milliárd forintot töltöttek fel a munkaadók a kártyákra, idén január-márciusban ez az összeg 19,5 százalékkal magasabb, 102,8 milliárd forint volt.

A SZÉP-kártyákon március végén összesen több mint 155 milliárd forint állt rendelkezésre, melynek nagy része várhatóan a turisztikai szektorban hasznosul a következő hónapokban – írta a MTÜ.



Forrás: MTI
Fotó: Palágyi Barbara / 24.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom

A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A zamárdi fesztivál bevételeinek hiánya súlyos lenyomatot hagyott maga után a tavalyi költségvetésben, de G
Elolvasom