Segítségünket kérik a vízimentők

Segítségünket kérik a vízimentők

MENTŐAUTÓ PROJEKT – a segítségünkkel most partra szállnak a Vízimentők!
Csapatukban számos szakember dolgozik, vannak orvosi felszereléseink és rendelkezünk sürgősségi mentőhajókkal. Azonban ismerve a jelenlegi járványügyi helyzetet, szeretnék meglévő – vízen már többször bizonyított – erőiket a szárazföldre átcsoportosítani. Ehhez találtak egy alkalmas MENTŐAUTÓT, amellyel hasznos segítséget tudnának nyújtani a Balaton régiójában élőknek. A mentőjármű a járvány okozta veszélyhelyzetet követően is a régió mentési feladatainak ellátásában szolgálna tovább.

„A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy új mentőautó beszerzését kezdte meg. A beszerzés célja, hogy a meglévő személyzetünk, eszközeink, amelyek eddig vízen kerültek bevetésre, a szárazföldön is segítséget tudjanak nyújtani a járvány időszakában. Teljesen kézenfekvő, hogy átcsoportosítsuk azokat az erőket, amelyek eddig vízen voltak és így most a szárazföldön tudnak majd segíteni, amennyiben ez szükséges.

A mentőautó bruttó beszerzési ára 31, 5 millió forint. Ez nem kevés összeg, azonban azt gondolom, hogy összefogással jelentős részét össze tudjuk gyűjteni. A fennmaradó részhez finanszírozót veszünk igénybe.

A gépjármű egy Mercedes alvázon lévő Profile Genios típusú mentőautó. Ez megegyezik az Országos Mentőszolgálat 2020. évi standard beszerzéseinek. Minden felszereléssel el van látva. Egy kiváló hordágy és egy hordszék van benne. Értelemszerűen az orvosi műszereket, illetve a gyógyszereket a meglévő készletünkből rakjuk bele.

A pénzbeli támogatásokat az Egyesületünk fő számlaszámára várjuk. A számlaszámot megtalálják a www.vizimentok.hu internetes oldalon, illetve a Facebook-on, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának oldalán. Köszönjük a támogatásokat!” – mondta el Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke

Kapcsolódó

Könnyű alkoholok a nyári szezonra és a balatoni estékre

A nyárhoz rengeteg élmény, illat és íz kapcsolódik, ami elválaszthatatlanul összefonódik a szabadsággal é
Elolvasom

A természet inspirálta terek titka

A mai, folyamatosan gyorsuló világban egyre többen keresik otthonukban a nyugalom és a feltöltődés lehetősé
Elolvasom

Bazalt Napok Badacsonytördemicen – ahol a kultúra a falu minden szegletében felbukkan

A Balaton-felvidéken, a Badacsony lábánál idén is életre kel Badacsonytördemic – mégpedig nem is akárhogy.
Elolvasom