Sikeresen zárult a Filmpiknik, folytatás következik…

Sikeresen zárult a Filmpiknik, folytatás következik…

Több tucat magyar film vetítésével zajlott le az első Veszprém-Balaton filmpiknik több helyszín között a Tagore sétányon is. Mivel a rendezvényt nagy siker övezte, így a szervezők már most biztosak abban, hogy lesz folytatás.

– Ez egy szökési kísérlet volt. Elhozni a legfrissebb magyar filmeket Budapestről, elszökni a fővárosból, ide vidékre, elhozni a filmeket, amelyek rólunk szólnak, a mi életünkről – mondta Káel Csaba, a nagy sikerrel lezajlott Veszprém-Balaton Filmpiknik záró vetítése előtt a Tagore sétányon.

A Művészetek Palotája vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos hangsúlyozta: a hazai filmipar fontos stratégiai ágazat lett az elmúlt években, tavaly 164 milliárd forintot produkált az ágazat, közben több nemzetközi szinten is jegyzett alkotás is készült.
– Nagyon szeretnénk, hogy a filmek jelenléte megmaradjon ebben a régióban, Veszprémben és itt a Balatonnál egyaránt. Zajlanak a tárgyalások, reményeim szerint hamarosan bejelenthetünk egy fontos megállapodást. Annyit elöljáróban: Balatonfüred ideális helyszín a filmpremiereknek, azt szeretnénk, ha a város egyfajta Cannes-i szerepet töltene be a jövőben – fogalmazott Káel Csaba.

Bóka István polgármester is arra utalt beszédében, hogy látva a Filmpiknik népszerűségét, szeretné a város folytatni Veszprémmel az együttműködést.
– A kultúra városa vagyunk, azt szeretnénk, hogy a filmművészet a korábbiaknál markánsabban jelenjen meg Balatonfüreden.

Információink szerint előrehaladott tárgyalások zajlanak arról, hogy Balatonfüred Veszprémmel közösen adjon helyet a jövőben a magyar filmhétnek.

Az elmúlt hétvégén Veszprémben és Balatonfüreden közel negyven magyar filmet – három tévéfilmet, nyolc nagyjátékfilmet, hét dokumentumfilmet, négy kisjátékfilmet, a teljes Alvilág sorozatot, hat magyar filmklasszikust, hét animációs filmet és egy gyermekfilm válogatást -, láthatott a közönség, akik több alakalommal az alkotókkal is találkozhattak.

Telház előtt vetítették a Tagore sétányon Bujtor István klasszikusát, a Pogány Madonnát illetve Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását, amely megkapta a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, sőt az Oscar-díj 10-es szűkített listájába is beválogatták. Nagy érdeklődés mellett vetítették a Balaton Moziban a filmeket, itt a FOMO vitte a prímet, de még az igazán rétegfilmnek számító, Krasznahorkai László író szülővárosába való hazatérését dokumentáló alkotásra is jutott figyelem este tizenegy órakor.


Kapcsolódó

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom

Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi d
Elolvasom

Új menhely és gyepmesteri telep létesülhet Balatonfüreden

A telephely az Aszófői út melletti Ipari parkban jönne létre. - - Új ebmenhely és gyepmesteri telep l
Elolvasom