Sok a szabálytalan csónakos horgász a Balatonnál

Az idei őszön a korábbi évekhez képest sokkal gyakrabban látni olyan csónakos horgászokat, akik a megengedettnél jóval nagyobb távolságba merészkednek ki a nyílt vízre, írja a balatonihal.hu.

A probléma nem kötődik egyes régiókhoz, a Balaton mindhárom medencéjében előfordulnak ilyen esetek. Ezek lehetnek kismértékű, egy-kétszáz méteres tévesztések, és ennél nagyobb távolsági hibák is. Az előbbi eset figyelmeztetést, míg az utóbbi eljárást von maga után.

A Hajózási Szabályzat leírja, hogy „csónak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet.” Amennyiben ezt a szabályt megszegi a hajóvezető (függetlenül attól, hogy horgászik-e, vagy hogy milyen típusú területi jegyet váltott), a vízirendészet munkatársai jogosultak eljárást kezdeményezni vele szemben, aminek következtében pénzbírságra számíthat.

A partközeli horgászjegy a Balatonon a parttól a víz felé 1500 méter távolságig partról vagy lajstromszámmal nem rendelkező vízi járműről jogosít horgászatra

– mondja ki a Balatoni Horgászrend 8. pontja. Tehát ha valaki partközeli jeggyel a parttól 1500 méternél távolabb tartózkodik halfogásra alkalmas állapotú eszközökkel, akkor a jogosulatlanul horgászik. Gyakorlatilag ez annyit tesz, mintha engedély nélkül horgászna, mivel olyan vízeterületen van, amelyre nem érvényes a területi jegye…

Ebben az esetben a horgász a feljelentés után eljárás következtében eltiltásra és pénzbírságra számíthat.

A büntetéseken túl van az emberi élet fontosságát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sok veszély leselkedhet a túl messzire hajózó horgászra. A hirtelen érkező szélerősödés esetén biztonságosan kell tudni kiérkezni a kikötőhelyre, a parttól való távolsággal pedig rohamosan nő egy esetleges baleset kockázata…

A távolság felmérésére ma már remek telefonos applikációk léteznek, ha pedig valakinek mégsem áll rendelkezésére app, akkor a szemmértékre hagyatkozva érdemes inkább alábecsülni a távolságot.

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom