Sorban válnak ingyenessé a balatoni strandok

Ahogy fut ki a szezon egyre több strand teszi ingyenessé a belépést a fürdőzők nagy örömére.

Néhány fürdőhely a legnépszerűbbek közül – például Balatonszárszón vagy Földváron – már augusztus vége óta fizetés nélkül látogatható, de Balatonakali is szeptember első napjával állt át a térítésmentes üzemmódra és kisvártatva három keszthelyi strand is csatlakozott a kezdeményezéshez, ami a következő hetekben várhatóan tendencia lesz majd.

Szeptember 11-én a csopaki és a “legjobb családbarát” címet viselő gyenesdiási strand tárja ki kapuit díjtalanul, 16-ától pedig az almádi illetőségű Wesselényi és a káptalanfüredi strandok is pihenni küldik a jegyárus néniket.



Kapcsolódó

Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint
Elolvasom

Már él a jelentkezés a balatonfüredi Jókai-bableves főzőversenyre

A nagy sikerű főzőverseny immár 21. alkalommal kerül kalap alá a Koloska-völgyben. - - Már lehet jele
Elolvasom

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe a Balatonon

A bajba jutott férfiak már a kihűlés szélén álltak, mikor a vízirendőrök rájuk találtak. - - A horgász
Elolvasom