Süllő és Szigliget már hagyományosan

A szigligeti, immár 14. Süllőfesztiválon idén is hosszú sorok kígyóztak a friss sült halért. A vendégeket jó borok és sok zene is várta, de a kézműves portékák iránt érdeklődőknek sem kellett csalódniuk.

 

Az esemény két napján ezúttal is teltház volt a strandon, a megnyitón Balassa Balázs polgármester úgy fogalmazott, hogy a kezdetekkor a szervező Szigligeti Turisztikai egyesület azon izgult, hogy ilyenkor, októberben jó idő lesz-e. – Ők már akkor tudták, hogy tömegeket vonz majd az esemény, és az időjárás is őket igazolta. Egy erős nyári napon is körülbelül ennyien vannak a strandon, igaz, most a víz hideg. Itt, Szigligeten mondtuk először, hogy legyen egész évben Balaton. Ez egy olyan cél, amely megvalósítható, ezt bizonyítják a rendezvények. A tavat egyre inkább egész évessé lehet tenni és Szigliget ebben példát mutat. Mi mondtuk először azt is, hogy a strandot nem csak nyáron lehet használni, szeptemberben futóverseny, ilyenkor süllő fesztivál, szilveszterkor csobbanás, a téli hónapokban jégpálya és szauna várja a vendégeket. Csodálatos programok várják a vendégeket, adott a finom hal, a remek helyi borok és a kellemes környezet, a jó hangulat, mi kell ennél több? – tette fel a kérdést a polgármester.

A megnyitó végén Szakács Péter plébános megáldotta a halat, majd a színpadot a zenekarok foglalták el. Játszott a Karácsony James Trió, a Savaria Rézfúvós Együttes, a Happy Dixieland Band Hévíz, a Boombatucada dobzenekar és az Anna and the Barbies a tűzijáték előtt. Vasárnap a Gyöngyözön zenekar lépett fel, ropta a Tördemic Néptáncegyüttes, játszott Kéméndi Tamás harmonikaművész és a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar, majd az Intermezzo Latin Club zenekar koncertje zárta a fesztivált.

 

 

Forrás és fotó: balatontelevizio.hu