Szakemberhiány okoz problémát a balatoni hajózásban is

Szakemberhiány okoz problémát a balatoni hajózásban is

Egyre kevesebb a hivatás iránt komolyan érdeklődő fiatal, akik utánpótlást jelenthetnének a nagy tapasztalatot igénylő parancsnoki, matrózi, hajógépészi munkára a Balatonnál. A magyar hajósok jól képzettek, ezért nem véletlenül keresettek külföldön is. A megoldás az lenne, ha a hajózásban életpályamodellt vázolnának fel a fiataloknak, hogy fenn lehessen tartani a hazai hajózás színvonalát.

 

Társaságunknál évek óta az optimális szint alatt van a hajósok létszáma, annak ellenére, hogy intézkedéseket tettünk jövedelmük növelésére. – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Kollár József, aki kifejtette: ezért is indították el a Siófoki Szakképzési Centrummal összefogva a múlt év őszén – az országban másodikként – az érettségire épülő hajósképzést.

Korábban a Világgazdaság számolt be róla, hogy a hajós cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni. A lapnak akkor Horváth Imre, a Személyhajósok Szövetségének főtitkára arról beszélt, a megfelelő szaktudású hajóvezetőket többszörös fizetéssel csábítják át a nyugati vizekre. Míg Magyarországon átlagosan havi ­350-500 ezer forintot keres egy tapasztalt kapitány, addig nyugat-európai országokban legalább négyezer eurót (mintegy 1,3 millió forintot).

Kollár József a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott:  nagy problémát jelent, hogy mind kevesebb a hivatás iránt komolyan érdeklődő, elkötelezett, lelkes fia­tal, akik utánpótlást jelenthetnének, ráadásul figyelembe kell venni, hogy a kezdő hajósokból csak sokéves gyakorlat után válik képzett, tapasztalt hajógépész vagy parancsnok. Egy nagy hajó vezetése komoly felelősség, ezt a munkát csak megfelelő képességekkel és rutinnal rendelkező szakemberre lehet bízni. Pontosan erre a rétegre „vadásznak” hosszú évek óta a külföldi cégek is. A magyar hajósok jól képzettek, következésképpen külföldön is keresettek – mutatott rá a Bahart vezetője, hangsúlyozva, hogy komplex megoldást kell találni a problémára, hogy garantálható lehessen a balatoni hajózás biztonsága és színvonala.

Ezen a területen is életpályamodellt kell felvázolnunk, végig kell vezetnünk, segítenünk kell a hajósnak készülő fiatalokat a képzés különböző szintjein és az ahhoz tartozó gyakorlat során is – fogalmazott Kollár József. Hozzátette:  meg kell tartani a szakembereket a hazai vizeken, de ehhez megfelelő munkakörülményeket, eszközöket, stabil egzisztenciát kell biztosítani, ugyanis csak így lehet hosszú távon is biztosított a hazai hajózás színvonala. Kollár József abban bízik, hogy az érettségire épülő hajósképzés enyhíteni fog a szakemberhiány okozta nehézségeiken.

 

Forrás: hirbalaton.hu, magyarnemzet.hu   Fotó: kapos.hu

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom