Szállásadóját bántalmazta egy börtönből szabadult férfi Kaposváron

A börtönből frissen szabadult férfi nem éppen hálásan reagált a segítőjének.

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal egy negyvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető azért verte meg ismerősét, mert ő nem szerette volna, ha még egy éjszakát nála tölt el a vádlott és élettársa – adta közre az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a férfi 2023 áprilisában szabadult a börtönből, és már szabadulásának napján felkereste élettársával ismerősüket azért, hogy ideiglenesen nála maradhassanak. A sértett eleget tett a kérésnek, így a vádlott és párja az idősebb férfi kaposvári otthonában éjszakáztak. A vádlott élettársával másnap este is a sértettnél tartózkodott, amikor mindhárman nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak el. Az este folyamán a sértett igyekezett távozásra bírni vendégeit, amitől azonban a férfi indulatos lett és bántalmazni kezdte a nála jóval gyengébb fizikumú sértettet.

A férfi nagy erejű, fejre mért ökölütései következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, további verését a terhelt élettársa akadályozta meg. A sértett életveszélyes állapotba nem került, de ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Új módszerekkel vizsgálják a balatoni algavirágzást a BLKI kutatói

A jövőben a kutatók a mesterséges intelligenciát is bevethetik a jelenség előrejelzéséhez. - - Egy haj
Elolvasom

Az idei szezonban is Siófok zsebelte be a legtöbb vendégéjszakát

A város népszerűsége, úgy tűnik, nem csak, hogy töretlen, de magabiztosan szárnyal felfelé. - - Kiegye
Elolvasom

Új mesterszakot indítanak a keszthelyi Georgikonon

Nagy fába vágta a fejszéjét Európa legrégebbiként számontartott agrár felsőoktatási intézménye. - - A
Elolvasom