Százötven kistermelő nyitja meg kapuit a Nyitott Porta Napok rendezvénysorozat részeként

Több mint százötven családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit országszerte augusztus 23. és október 4. között a Nyitott Porta Napok elnevezésű rendezvénysorozat részeként.

A szervezők az MTI-nek küldött közleményben azt írták, a programsorozat a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába kalauzolja el az érdeklődőket.

Hozzátették, a vendégek termékkóstolókon, porta túrákon és kézművesfoglalkozásokon, az ingyenes programok mellett pedig számos workshopon is részt vehetnek.

A rendezvénysorozat célja az agroturizmus ismertségének növelése és a szektorban működő szolgáltatók, illetve az általuk kínált élményprogramok ismertségének segítése.

A közlemény idézi Hubai Imrét, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkárát, aki úgy fogalmazott, kiemelt feladat a helyi termelők és fogyasztók közötti kapcsolat, valamint a rövid ellátási láncok fejlesztése. Hozzátette: a szakmai szervezetek összefogásának eredményeként már az első évben négy térség százötven kistermelője nyitja ki portáit.

Elsőként augusztus 23. és 24. között a Minden, ami Szatmár-Bereg címmel várják a vendégeket, szeptember 20. és 21. között Sváb-sarkot tarnak, szeptember 27-én pedig a Vasfüggöny és a Kisalföld kincsei mutatkoznak be. A programsorozat zárása október 4-én lesz Dunántúl szíve címen, amikor a Balaton-felvidéktől egészen a Vasi-hegyhátig látogathatók a helyi termelők.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom

A STRAND Fesztivál szervezői szerint róluk szól 2026 – bemutatkozik az idei STRAND FAN négyese

A tavalyi siker után 2026-ban is folytatódik a STRAND Fesztivál saját tehetségmutató kezdeményezése, a STRA
Elolvasom

Zalaszentgróton új víznyerő kutat indítottak be

Zalaszentgróton és térségében rendeződni látszik a több mint egy hónapja érvényes másodfokú vízkorlátozás,
Elolvasom