Szent Mihály-napi búcsúra készül Balatongyörök

Szeptember 26-án térzenével és sütivásárral vár mindenkit Balatongyörök a templom alatti téren Szent Mihály-nap alkalmából.

Balatongyörök község templomának védőszentje Szent Mihály, régen ebből az alkalomból szokás volt a templom búcsúját megtartani – áll a település honlapján. A településen ma már a sokszínű és változatos rendezvények mellett az egykori búcsúk jelentősége lehalványult, de egyfajta nyárzáró ünnepségként most is jelen van.

Az esemény legfontosabb összetevője az ovis szülők által sütött HÁZI SÜTEMÉNYEK VÁSÁRA, melynek bevételét az óvodások játszóeszközeinek bővítésére és egyéb óvodai dolgokra fordítják.

A túra 9 órakor indul a Kisfaludy utca végéből. A 2,5-3 órás, 8 km-es kirándulás során a Bél Mátyás és a Batsányi kilátót érintve egy csodálatos panorámájú, titkos kis fennsíkra érnek a résztvevők, majd a kiindulási pontba érkeznek vissza.

A túra regisztrációhoz kötött, részvételi szándékot szeptember 24-ig jelezhetik a muvelodesihaz.gyorok@gmail.com e-mail címen.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom