Megnyitották a felújított balatonszemesi Postamúzeumot

A Magyar Postra Zrt. szeretné a birtokában lévő múzeumi kincset és gyűjteményt hozzáférhetővé tenni mindenki számára, ennek újabb lépcsőfoka a balatonszemesi Postamúzeum megújítása – mondta a cég elnök-vezérigazgatója a kiállítóhely ünnepélyes újranyitásán.

Balczó Barnabás kiemelte, hogy a 157 éves magyar cégnek dolgozó 21 ezer ember fontos része a társadalomnak.

A Magyar Posta Zrt. a Postakürt Alapítványával közösen hozta meg korábban a döntést, hogy a múzeumi kincseiket, szakgyűjteményüket nem engedik át az enyészetnek, hanem az egész ország számára hozzáférhetővé teszik – fogalmazott.

E törekvés jegyében újították fel és nyitották meg az elmúlt években a nagyvázsonyi, a szabadkígyósi, az ópusztaszeri és a diósdi postamúzeumot. A szentendrei skanzen után nemrég adták át Hollókő megújult kiállítóhelyét, ahol egy 21. századi működő posta is található a múzeumi környezeteben – tette hozzá.

A balatonszemesi Postamúzeumról az elnök-vezérigazgató elmondta, 62 éves múltra tekint vissza mint kiállítóhely.

“Egy ilyen, a postai mobilitást bemutató múzeum a Balaton partján a gyerekekkel érkezők számára is komoly élmény, több mint egy bazári látványosság” – jegyezte meg.

Holló Szilvia-Andrea, a Postamúzeum igazgatója arról beszélt, hogy régen nem a fürdőzésről, nyaralásról volt híres a Balaton, hanem tájékozódási pontnak számított, amelyet postaútvonalak öleltek körbe. Az északi útvonalak fontos állomása Nagyvázsony, a délinek Balatonszemes volt, amely egykor lóváltóállomásként működött.

A “Kocsiszekértől az elektromobilig – a postai szállítás története a középkortól napjainkig”  című tárlat legnagyobb tárgya egy 1928-ban gyártott vasúti mozgópostakocsi. A legújabb tárgy egy Kyburz elektromos tricikli, amilyeneket ma is használnak a kézbesítők, és amelyet ki is próbálhatják a látogatók.

A megnyitó végén Urbán Gyöngyi, a kiállítás kurátora tárlatvezetést tartott az érdeklődőknek.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Veszprémben is emelkedtek a lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai szerint júniusban országosan 0,9 százalékkal, Budapesten pedig 1,1 sz
Elolvasom

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom