Szinte drágább kikötőt bérelni a Balatonon, mint maga a hajó

Szinte drágább kikötőt bérelni a Balatonon, mint maga a hajó

Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt még versengeni kellett azért, hogy megtöltsék a szabad helyeket a balatoni kikötőkben, a hajótulajdonosoknak ma komoly fejfájást okoz, hogy hol parkoljanak a hajóikkal. Miközben a hajóárak is meredeken emelkednek.

Általánosságban igaz, hogy helyhiánnyal küzdenek a balatoni kikötőkben – mondta el a Növekedés.hu-nak Tóth Balázst, a balatonlellei BL Yacht Club ügyvezetője. Ugyanakkor a helyzet nem menthetetlen: az ő bérlőik, ha nagyon igyekeznek, el tudják helyezni a hajóikat. Viszont szinte kivétel nélkül minden balatoni kikötőben emelkednek az árak.

Ma már azoknak a klasszikus balatoni családi hajóknak, amelyek 2-3 millió forintot érnek, többe kerül a fenntartásuk éves szinten, mint amennyiért megvásárolhatók

– jelentette ki Tóth Balázs, aki szerint mára átlagosan másfélszeresére nőttek az árak. Miközben a balatonlellei klub vezetője az utóbbi időben a használt hajó piacnak arra az úgynevezett vadhajtására is felfigyelt, amikor jelentősen drágábban kínálják azt a hajót, amelyikhez kikötőhely is tartozik.

Kétségtelen tény, hogy megjelentek olyan eladó hajók, amelyek piaci áron 2-3 millió forintot érnek, de elkezdték 6 millióért hirdetni mondván, hogy hely van hozzá. Mi ezt a gyakorlatot a kikötőnkben kifejezetten tiltjuk

– hozta fel példaként a szakember.

Forrás: napi.hu

Kapcsolódó

Megújult nézőterével indítja 15. évadát a balatonszárszói Kultkikötő a Csukás Színházban

Április 2-án, Csukás István születésnapján adták át ünnepélyesen a Kultkikötő által megújított Csukás Szín
Elolvasom

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom