Szolgálati lakást ígér Siófok a gyermekorvosi praxis mellé

Az orovoshiány sajnos a Balaton-partot sem sújtja kevésbé. Siófok két betöltetlen gyermekorvosi praxisát ingyenes lakhatással próbálja vonzóbbá tenni a jelentkezők számára.

A hazai egészségügy egyik országos problémája az ezernyi más baj mellett a háziorvosok számának folyamatos csökkenése, illetve a még dolgozók magas átlagéletkora. Néhány éven belül ez akár a háziorvosi rendszer összeomlását is eredményezheti – hívja fel a figyelmet a siofok.hu.

Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester arra hívta fel a figyelmet: a kialakult helyzetért legkevésbé sem az önkormányzatok hibáztathatók, sokkal inkább az elmúlt évtizedek kormányai, a probléma megoldása mégis az erre „kényszerkijelölt” önkormányzatokra vár. Siófokon a gyerekorvosok „megvannak” mind az 5 körzetben, a 10 felnőtt-háziorvosi körzetből azonban kettő, az 5-ös és a 8-as betöltetlen. Amennyiben egy praxistulajdonos orvos befejezi a működését és néhány hónapon belül nem talál maga helyett mást, nem tudja el-, illetve átadni a helyét (ilyen volt például a kiliti körzet, ahol a város új rendelőt alakíttatott ki), akkor a feladat törvényi kötelezéssel az önkormányzatra hárul.

„Az a célunk, hogy Siófok kétségkívül meglévő előnyeit kihasználjuk, így a két praxist úgy hirdettük meg, hogy szolgálati lakást is biztosítunk mellé – így a városvezető. – Felújíttatunk egy-egy sorházi és társasházi-emeleti önkormányzati lakást, remélve, hogy a nyár fővárosába így esélyesebb idecsábítani, akár fiatalabb korosztályú szakorvosokat, esetleg orvos házaspárokat is. Augusztus 31-ig várjuk a jelentkezőket. Orvosaink átlagéletkora egyébként mind a felnőtt-, mind pedig a gyermekorvosok tekintetében 60 év felett van.”


Forrás: siofok.hu

Kapcsolódó

17 éves ámokfutót fogtak el Székesfehérváron, két rendőr is megsérült

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki vé
Elolvasom

Zenével tölti meg a Balatont és környékét a MOL Nagyon Balaton programsorozata

Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföl
Elolvasom

Fenntarthatóság és kortárs művészet a 35. Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye Fesztivál és annak fő tulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztési Alapítvány a 35. jub
Elolvasom