Szombaton nyit a keszthelyi Kutyás Park

Május 15-én nyit Keszthely közkedvelt kutyabarát közösségi tere, a Kutyás Park és Piknikkert. A fél hektáros, Balaton-parti terület üzemeltetője idén már egy jelképes belépődíjat is bevezet, ami két lábbal 300, néggyel pedig 200 forintot jelent majd.

A közel félhektáros, sekély vízparttal és hűs árnyékot adó fákkal rendelkező Park kiváló kikapcsolódási pontot jelent a kutyatartóknak, kutyabarátoknak. A füves terület nagyobb részén a kutyák szabadon szaladgálhatnak, a kutyajátszótér pedig ideális lehetőség a négylábúak játékos lemozgatására, akár trenírozására is.

A hazai kutyás turizmus kiemelkedő attrakciója a tavaly nyári szezonban több mint 10 ezer látogatót vonzott, mellyel a régió meghatározó turisztikai szereplőjévé is vált. Az idei évben bővültek a szolgáltatások is: kialakítottak egy kutyás pihenősarkot, lehetőség nyílik napágyak és napernyők bérlésére, továbbá a vendéglátóhely kínálata is bővül.

Bízunk benne, hogy idén is legalább annyi kutyabarátot köszönthetünk a Parkban, mint tavaly. Továbbra is célunk, hogy a hazai kutyás turizmus kiemelkedő helyszíneként minőségi szolgáltatásokat biztosítsunk vendégeink számára, és emellett a felelős kutyatartást is népszerűsítsük. Ugyan a járványhelyzet még nem múlt el, de – az előírt szabályok betartása mellett – tervezünk ismét különféle aktivitásokat, rendezvényeket is a nyár folyamán” – mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Keszthelyi Kutyás Park üzemeltetője.

/blockquote>

A Kutyás Parkba az idei évtől már bevezetik a belépődíjat is, mely emberek esetében 300 Ft, kutyák esetében pedig 200 Ft lesz – jelezte a Park vezetője. Elmondta: „2020-ban, a nyitás évében is terveztük már a belépődíjat, de akkor a járványhelyzet sújtotta turisztikai szektor támogatása érdekében ezt elhalasztottuk, azonban a park minőségi fenntartásához, üzemeltetéséhez szükséges ezt a jelképes belépődíjat bevezetnünk.”

A nyári nyitva tartás reggel 9-től este 7-ig várható, időjárás függvényében, rossz idő esetén a Park zárva tart. Az üzemeltetők külön figyelmet fordítanak idén is a higiéniai- és járványügyi szabályokra, több ponton is kézfertőtlenítőket helyeznek el, a mosdókat többször fertőtlenítik naponta. Egyben felhívják vendégeik figyelmét is a hatályos szabályok betartására a Park és a vendéglátóhely területén.

További információk a Kutyás Park közösségi oldalán találhatók: https://www.facebook.com/keszthelyikutyaspark



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom