Szombattól zárt terekben kötelező a maszk

Szombattól ismét kötelezővé tette a kormány a zárt terekben a maszkhasználatot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a kormányinfón.

Gulyás Gergely közölte azt is, hogy kötelezővé tették a koronavírus elleni harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak. Ennek elrendelését tervezik az államigazgatásban is, mivel az állam igyekszik jó példával elöl járni – jegyezte meg.
    

Hozzátette: továbbra is védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket.
   

 Kötelező a maszk használata például az üzletekben vásárláskor, a bevásárlóközpontokban, a levéltárakban, a múzeumokban, a színházakban, mozikban, illetve a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén – sorolta.
   

 Emlékeztetett arra, hogy már korábban döntöttek a kötelező maszkhasználatról a tömegközlekedésben, s ez továbbra is fennmarad.
    

A szolgáltatásokról azt mondta, mindenhol kötelező a maszk viselése, ahol egy üzlethelyiségben rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban az igazgatókat jogosítják fel, hogy döntsenek a maszkviselésről – ismertette.
    

A maszkhasználat alól kivételt jelentenek az irodák és a sportolás céljára szolgáló helyiségek – mondta.

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom